h i r d e t é s

Elmaradt a magyar óra: Határvadász toborzás volt helyette

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elmaradt a magyar óra: Határvadász toborzás volt helyette

2017. január 31. - 12:45

„Annyira emlékszem az előadásból, hogy ha veszélyes misszióra megyek, akkor milliomos leszek” - a HÍRKÚT.HU beszámolója egy iskolai toborzásról.

Forrás: hirkut.hu

Előtte 2-3 órával szóltak az egyik végzős osztálynak, hogy elmarad a magyar óra. Helyette határvadász toborzás lesz. A diákok, akik többségében már tudják, hova mennének tovább, nem igazán értették, mi értelme volt végig hallgatniuk az előadást. A volt Ságváriban tartott előadásról szólaltattunk meg diákokat.

– Itt mindenkinek határozott céljai vannak, ráadásul átalában ilyen mérnöki, orvosi meg hasonló egyetemekre mennek az emberek, kb. mindenki csak kinevette ezt a katonai izé-bizét – mondja lapunknak az egyik végzős ságváris lány, aki részt vett az SZTE Gyakorló Gimnáziumban tartott határvadász-bemutatón.

Azt mondta: két előadót hallgattak meg, két katona ruhás fiatalembert. Az első – pozitívum, – humorosan adta elő mondandóját, inkább egyfajta show volt mint meggyőzés volt. Másikuk ezzel szemben csak “motyogott magában” diákunk elmondása szerint, miközben számadatok voltak kivetítve a jelenlegi állományról.

„Annyira emlékszem az előadásból, hogy ha veszélyes misszióra megyek, akkor milliomos leszek” – mondta el a lány, aki szerint az előadás bár a határvadászoknak nevezett program népszerűsítésére lett meghirdetve, inkább a katonaságról szólt. A lány azt mondta: inkább lesz élő szegény ember, mint halott milliomos.

Szerinte az osztályt nem nagyon győzte meg a nagyjából negyven perces előadás, hogy jelentkezzenek. Rajtuk kívül nagyjából öt diák vett részt másik osztályból, és ott ült pár tanár. A lapunknak nyilatkozó diák szerint gimnáziumban pláne felesleges ilyet tartani.

Emberekre vadásznak?

A pályaválasztás elősegítése minden középiskola feladata – de nem akárhogy – írja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményében. A jogvédők szerint sem állami, sem egyházi iskolák nem segíthetik az emberi méltóságot megkérdőjelező tevékenységekre toborzást. Kifogásolják a “határvadászat” nevet is: emberekre vadásznak? – kérdik.

„A menekültellenes kormánypropagandával való összefonódása is kétségessé teszi, hogy ennek a toborzásnak az iskolában van-e a helye.”

– teszik hozzá. Szerintük a kiegyensúlyozott pályaválasztási tanácsadás nélkül ráadásul felmerül az a gyanú is, hogy az iskolai toborzás a katonai életforma, a militáns megoldások népszerűsítésére szolgál, ami könnyen sértheti a tanulók és szüleik lelkiismereti szabadságát is.

„Nem a rendőr a vadász, hanem a módszer, amit alkalmaz szolgálata ellátása során. A vadász-jellegű harcászati elv alapvetően dinamikus tevékenységeken alapszik, koroktól függően része volt, illetve a mai napig része az erődtámpontok közötti portyázás, lesállások elfoglalása, rajtaütés, gyors, meglepetésszerű akciók végrehajtása.” – monda a névválasztásról Kónya József nyugállományú határőr ezredes a rendőrségi Zsaru Magazinnak.

hirkut.hu