h i r d e t é s

Elképesztő állapotok a behavazott Madridban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elképesztő állapotok a behavazott Madridban

2021. január 11. - 06:27

Legkevesebb négy ember meghalt Spanyolországban: ketten az utóbbi évtizedek legnagyobb havazása miatt, ketten pedig a Filomena nevű vihar utáni áradásokban.

A behavazott Madrid - Forrás: Euronews

A havazás következtében ezrek rekedtek az utakon autóikban, vagy éppen a vasútállomásokon és reptereken.

A fővárosban, Madridban fél évszázada nem látott mennyiségű hó hullott. Több mint félméternyi esett.

"Elég sokat kellett lapátolnunk mire kiszabadítottuk az egyik sofőrt, de végül csak sikerült, mgé ha nehezen is" - mondta egy madridi.

"Láttunk egy quadot, ami hiába próbál mozdulni, nem tud. Láttunk elakadt darukat is" - tette hozzá egy másik helybéli.

A gyerekek viszont elragadtatással vetették bele magukat a játékba a soha nem látott méretű hóbuckák között. Sőt, a felnőttek is. Madridban leállították a buszjáratokat, nincs autóforgalom, lezárták a város alagútjait, és nem járnak az elővárosi vonatok sem.

Több településen még nagyobb viszont sokkal nagyobb bajt okozott a havazás. (Euronews)