h i r d e t é s

Elindult az MKB eladása

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elindult az MKB eladása

2015. október 05. - 15:48
0 komment

Megkezdődik az állam által 2014-ben felvásárolt MKB Bank értékesítésének folyamata, amit év végig le is zárnának – jelentette be pénteken a jegybank. A pénzintézetet még nem sikerült teljesen megtisztítani a fertőzött eszközeitől, a szanálás során ugyanakkor csak a jó bank kerül kalapács alá.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken bejelentette, hogy a 2014 decemberében indított reorganizációs eljárás részeként megkezdik az MKB értékesítését, a folyamatot a tervek szerint az év végéig le is zárnák. A közleményben az MNB hangsúlyozza, hogy az új tulajdonosi struktúrát úgy szeretnék kialakítani, hogy az illeszkedjen a jegybank hazai bankszektorra vonatkozó stratégiájához - írja a magyaridok.hu.

A tenderen a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően potenciális intézményi és magánszemély befektetők meghívással vehetnek részt, az értékesítés lebonyolításába nemzetközi tanácsadókat vonnának be. A piacon már régóta keringenek pletykák arról, hogy kinek állhat érdekében megvásárolni a még meg nem tisztított bankot. Nem titok, az MNB stratégiája azt célozza, hogy az MKB többségi tulajdonrésze hazai kézben maradjon, így a kör jelentősen szűkül. Az OTP portfóliójában szépen mutatna az MKB, a sajtóban sorra jelentek meg ezzel kapcsolatos találgatások, ám a bank cáfolja, hogy érdeklődne az eladósorba került bank iránt. Korábban felmerült, hogy az MKB-t összeolvasztják a Budapest Bankkal, az MNB azonban jól láthatóan elvetette ezt a forgatókönyvet, vélhetően azért, mert a folyamat igen bonyolult és hosszadalmas lenne. Sokan bíznak abban – köztük elsősorban a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) menedzsmentje is, hogy az MKB-t a börzére viszi a jelenlegi tulajdonos. Ennek lehetőségét többször is meglebegtette a nemzetgazdasági tárca és a jegybank is. Ráadásul a piacon egyre többen veszik biztosra, hogy az állam az MNB-n keresztül hamarosan megszerzi a BÉT többségi tulajdonát. Nagy kérdés azonban, hogy az MKB – a nagytakarítással együtt – képes lenne-e egyedül talpon maradni a piacon.

Az MKB-t tavaly nyáron vásárolta fel az magyar állam nagyjából 17 milliárd forintért a német BayernLB-től, az ár tartalmazta a bank 270 millió eurós adósságának elengedését is. A németek kényszerhelyzetben voltak, hiszen a válság alatt megroppant BayernLB 2012-ben csak állami segítséggel tudott túlélni, az Európai Bizottság pedig az eszközei átszervezését és bizonyos üzletrészei eladását szabta ennek feltételéül.

Pár hónappal később a kormány bejelentette, hogy a Budapest Bankot is felvásárolja az amerikai GE Capitaltól, amivel már teljesült az a még 2010-ben megfogalmazott célkitűzés, hogy a bankszektor legkevesebb fele legyen hazai kézben. A két tranzakcióval ez az arány a 2013-as 45 százalékról 55 százalékra emelkedett.

A tulajdonosváltás óta az MKB drasztikus költségcsökkentő intézkedéseken esett át, a munkavállalói létszám 300-zal zsugorodott, több üzletágat, portfóliót megtisztítottak, újratárgyaltak több előnytelen szerződést és sikerült értékesíteni néhány nemteljesítő portfólióelemet is, noha a tarsolyban maradt még bőven fertőzött elem. Az MNB ugyanakkor azt ígérte, hogy az év végéig megtisztítja a bankot, így a tulajdonosnak csak a jó bankért kell majd fizetnie.

 

magyaridok.hu (Címlap Fotó: szabobelsoepiteszet.hu)