h i r d e t é s

Elhunyt Oláh János

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt Oláh János

2016. július 25. - 11:15
0 komment

Hosszas betegség után hunyt el az író, költő, szerkesztő. 74 éves volt.

Oláh János - Forrás: youtube

A Közel című regény, Az Örvényes partján és a Száműzött történetek című elbeszéléskötetek, a Kenyérpusztítók című dráma Babérkoszorú-díjas szerzője az 1960-as években indult nemzedék kiemelkedő és műfajújító alakja volt – idézi a közlemény Szentmártoni Jánost, a szervezet elnökét.

Oláh János irodalmi pályája a legendás Kilencek alkotócsoport Elérhetetlen föld című antológiájában indult. 1994-től a kortárs magyar irodalom meghatározó és számos tehetséget felkaroló lapjának és kiadójának, a Magyar Naplónak a vezetője volt – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.