h i r d e t é s

Elhunyt egy utas a repülőút végén, aki hazudott arról, hogy koronavírusos lenne

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt egy utas a repülőút végén, aki hazudott arról, hogy koronavírusos lenne

2020. december 20. - 06:17

Kényszerleszállást kellett végrehajtania a United Airlines egyik 200 utast szállító járatának, miután egy férfi rosszul lett, és végül életét is vesztette az út során. A helyzetet súlyosítja, hogy szinte biztosan koronavírus-fertőzött volt – írja a TMZ.

A kép illusztráció! - Forrás: Kentaro Iemoto / wikipedia

A floridai Orlandóból a kaliforniai Los Angelesbe tartó járaton arra lettek figyelmesek az utasok, hogy egy férfi utastársak szemmel láthatóan nagyon rosszul érzi magát, egyszerre remeget és folyt róla az izzadság. A férfi rosszulléte pedig olyan súlyossá vált, hogy a gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania New Orleansban.

A kiérkező mentők megpróbálták újraéleszteni a férfit, ám kórházba szállítását követően már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A United Airlines szóvivője viszont a TMZ megkeresésére nem éppen megnyugtató információt osztott meg az esetről: "Az utas megerősítette, hogy nem produkált pozitív koronavírus-tesztet, és azt állította, nincsenek COVID-ra utaló tünetei. Mint utóbb kiderült, nem mondott igazat" - mondta a szóvivő

A szóvivő ugyanis megtudta a férfi feleségétől, hogy bizony mégis voltak erősen koronavírus-fertőzésre utaló tünetek a férfinál, többek között az ízlelés és a szaglás elvesztése. A múlt héten történt esetről értesítették már a CDC-t, amely most éppen a további utasokat értesíti, akik a gépen utaztak. (liner.hu)