h i r d e t é s

Elhunyt a koronatanú, aki nemrég elkezdte felfedni a romaszervezetekkel kapcsolatos csalásokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elhunyt a koronatanú, aki nemrég elkezdte felfedni a romaszervezetekkel kapcsolatos csalásokat

2021. november 29. - 07:38

Annak idején Hadházy Ákos is nyomozásba kezdett, majd feljelentést tett az ügyben, de nem történt semmi. Pedig a most elhunyt ember vélhetően igen sokat tudott a visszaélésekről.

Forrás: borsod24.hu

“A papírokon ugyan az ő neve szerepelt, de valós munkát nem végzett, és egy fillért sem vett fel” – vallotta be az egyik kulcsszereplő, majd meghalt. A NAV nyomozóit azonban ez sem hozta igazán lázba.

„A rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése.” Ezzel a tömör és száraz indoklással szüntette meg a nyomozást a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága abban az egyébként igen szaftos ügyben, amiben két éve Hadházy Ákos független képviselő tett feljelentést.

A Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége (DRVE) két évvel ezelőtt 50 millió forint EU-pénzt nyert el a “Kopogok hangosan – a romák kulturális lábnyomai Dél-Zalában” című pályázatával. Ebben száznál is több kultúresemény megszervezését vállalták, a személyi költségekkel együtt darabonként átlagosan közel 500 ezerért. Olyan eseményekre számoltak el több százezer forintot, mint

  • 27 darab, egyenként 1 (egy) órán át nyitva tartó kiállítás;
  • 1 férfi megfőzött 1 bográcsnyi csirkeszárnypörköltet, mellé tárcsán húst sütött, miközben a gyepre kiraktak egy fából faragott teknőt, egy lapátot és néhány kisebb fatárgyat.

Cikkünkben így jellemeztük ezt a gyakorlatot:

“(…) rendszerszintű csalássorozat képe bontakozik ki (…): lelkiismeretlen emberek és szervezetek a tényleg legrászorultabbaknak, vagyis a kisfalusi szegényeknek és romáknak szánt pénzeket csapolják meg. A trükk lényege az, hogy sorozatban szerveznek olyan, egyenként egészen aprócska, semmiféle figyelmet fel nem keltő eseményeket, amik brutálisan túlárazottak és emellett gyakran totálisan kamuk is, és amiknek a jelentéktelenségük miatt külön-külön senki sem nézne utána. Csakhogy ezekből rengeteg akad és egy-egy szervező jellemzően nemcsak egy EU-s pályázaton indul.”

A NAV nyomozást megszüntető határozatának részletes indoklásából egy rakás izgalmas dolog derül azért ki. Például az, hogy az ilyen lehúzós projektek hogy tudnak ennyire megdrágulni. (444.hu) / borsod24.hu