h i r d e t é s

Elgázolta a biciklist a kecskeméti autós, majd otthagyta az úton

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Elgázolta a biciklist a kecskeméti autós, majd otthagyta az úton

2020. július 13. - 11:16

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak a 36 éves helyi gyanúsítottal szemben.

Kecskeméten, a Párkány utcában – a Daru utca felől a Bagoly utca irányába – közlekedett 2019. december 30-án 19 óra 30 perc körül egy ismeretlen személy egy ismeretlen forgalmi rendszámú Opel személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint a Sajó utcánál nem biztosított elsőbbséget az egyenrangú útkereszteződésben jobbról érkező és balra kanyarodó kerékpárosnak, ezért összeütköztek.

A baleset után az autó sofőrje nem állt meg, és nem győződött meg arról, hogy a biciklis megsérült-e, hanem megállás nélkül továbbhajtott. Az orvosi ellátás során kiderült, hogy az 50 éves kerékpáros férfi súlyosan megsérült.

A nyomozás eredményeként a rendőrök beazonosították a beleset feltételezett okozóját. A 36 éves helybélit közúti baleset okozása vétségével és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével gyanúsítják megalapozottan az egyenruhások.

A jelenleg szabadlábon védekező férfi ügyében a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal a napokban átadták az ügyészségnek.