h i r d e t é s

Elfújta a szél a tavaszt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elfújta a szél a tavaszt

2021. április 03. - 05:54

Lehűlés vette kezdetét, ami a hosszú hétvégén még folytatódni is fog, a hajnali fagyok pedig ismét visszatérnek.

Előbb északon, majd délelőtt a déli területeken is szakadozik a felhőzet, és a több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Többfelé alakulnak ki záporok, nagyobb eséllyel az ország északkeleti felén zivatarok is lehetnek.
Estére, késő estére a nyugati országrészben kiderül az ég. Az északnyugati, északi szelet nagy területen kísérhetik erős, a Dunántúlon néhol viharos lökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között változik. Késő estére 0 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Vasárnap a napos-gomolyfelhős időben már kevesebb helyen fordulhat elő elszórtan átmenetileg egy-egy zápor. Az északias szél sokfelé élénk, erős marad. Hajnalban helyenként fagyhat, napközben is csupán 8-13 fok várható.

Húsvéthétfőn sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, estig csapadék sehol sem várható. Délire, délnyugatira fordul a szél, melyet élénk, erős lökések kísérnek majd. Hajnalban többfelé kell számítani fagyra, napközben viszont 12 és 18 fok közé melegedhet a levegő.

Orvosmeteorológia

Kettősfronti hatás érvényesül, így az érzékenyek körében fejfájás, migrén, vérnyomás-problémák, keringési panaszok, szédülés, rosszullét, alvászavarok, görcsös- és ízületi jellegű panaszok egyaránt előfordulhatnak. A szeles idő tovább fokozhatja a fejfájásos tüneteket, romolhat hő- és komfortérzetünk.

A napos időszakok ugyanakkor jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.

Reggelente még öltözzünk rétegesen, és továbbra is erősítsük immunrendszerünket! Fogyasszunk vitaminban gazdag zöldségeket, gyümölcsöket!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.