h i r d e t é s

Elfogatóparancs a vizes vb-t rendező cég gazdasági vezetője ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elfogatóparancs a vizes vb-t rendező cég gazdasági vezetője ellen

2019. december 03. - 07:50

Balogh Sándor ellen költségvetési csalás gyanúja miatt adtak ki körözést. - írja a veszpresszo.hu.

Forrás: police.hu

Elrendelte Balogh Sándor körözését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága – szúrta ki a Szabad Pécs a rendőrség honlapján.

Balogh ellen, aki a 2017-es budapesti vizes világbajnokság lebonyolításáért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági vezetője volt, költségvetési csalás gyanúja miatt adtak ki elfogatóparancsot.

A G7 tavaly közölt portrét Balogh Sándorról – Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszter volt férjéről –, amelyben azt írta a lap, hogy, „több száz vállalatból álló céghálót vezet (…), a külföldi kereskedőházak ötletgazdája pálinkafőzéssel próbálkozik Ugandában, hozzá kötődik a százezrek által követett Középsuli websorozat, valamint több alapítvány és egyesület is”.

A lap arról is írt, hogy Balogh olyan céghálót alakított ki, amelynek tagjai több milliárd forint adótartozást halmoztak fel. Balogh neve pedig onnan is ismerős lehet, hogy több hozzá köthető cég volt bejegyezve Bártfai-Mager lakására. A cégeket szinte kivétel nélkül felszámolták vagy kényszertörléssel megszüntették, adótartozásuk volt.

veszpresszo.hu