h i r d e t é s

Élet és halál között lebeg egy szigetvári asszony, mert sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Élet és halál között lebeg egy szigetvári asszony, mert sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott

2020. május 27. - 22:22

Válságos állapotban kezelnek egy asszonyt Pécsett, mert a Szigetvári Kórházban a műtét előtt összecseréltek két üveget, ezért sóoldat helyett fertőtlenítőt kapott.

A Szigetvári Kórház Sebészeti és traumatológiai osztálya - Forrás: szigetvarkorhaz.hu

A 42 éves asszonyon nőgyógyászati műtétet kellet végrehajtani. A beavatkozás során a feltárt szakaszt nem sóoldattal, hanem erős fertőtlenítőszerrel mosták át, mert előzőleg összecserélhettek két üveget.

Késmárky András sürgősségi szakorvos az ATV híradójának azt mondta, a hiba súlyos következményekkel jár, és akár halállal is végződhet, a fertőtlenítőszer összetevői és annak bomlási anyagai ugyanis az emberi szervezetre nézve súlyos fenyegetést jelentenek.

Az asszony Csurgón él. A helyiek megdöbbentek a történteken.

„Ennek egy rutinműtétnek kellett volna lennie” – vélekedett Kollár Veronika, az érintett volt munkatársa, aki életvidám, kedves és egészséges nőnek ismerte meg. „Nagyon aggódunk érte” – tette hozzá.

A rendőrség e-mailben reagált, a küldött közlemény szerint ismeretlen tettes ellen foglakozás körében elkövettet gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást az ügyben.

A híradónak nyilatkozó ügyvéd, Meggyes Attila szerint, ha bebizonyosodik, hogy foglalkozás szabályainak a megsértésével következett be az eset, és a sértett egészségromláshoz vezetett, akkor 3 év szabadságvesztéssel büntethető az elkövető.

Az ATV híradó úgy tudja: a műtős személyzet egyik tagja a történtek után összeomlott. Őt kórházban kezelik az eset óta.

Káplár Mátyás pszichológus szerint, mivel az egészségügyi dolgozók egy-egy hibáján akár emberéletek is múlhatnak, az ilyen esetek súlyos depressziós, traumatizált állapotot válthatnak ki az érintettekből, melyek miatt akár kórházi kezelésre is szorulhatnak, a későbbiekben pedig akár posztraumás stressz is kialakulhat náluk.

A félre kezelt asszonyt jelenleg Pécsett kezelik az intenzív osztályon, állapota válságos.

A kórházban hírzárlatot rendeltek el. az ATV híradó megkeresésre az intézmény annyit közölt: jelenleg is zajlik egy belső és hatósági vizsgálat is. Azt írják, hogy a kórház együttműködik a hatóságokkal. (atv.hu)