h i r d e t é s

Elérkezett az idő az üzemanyagárstop feloldására

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elérkezett az idő az üzemanyagárstop feloldására

2022. szeptember 16. - 07:20

Az intézkedés elérte a célját, de most már arra lenne szükség, hogy teljesen megszüntessék – mondta az üzemanyagárstopról Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára egy interjúban. Ugyanennek a véleménynek adott hangot Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) elnöke is.

A kormány november 15-étől a 95-ös benzin és a gázolaj lehetséges legfelső árát literenként 480 forintban határozta meg. - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Nemrég derült ki, hogy a hétvégén dőlhet el az üzemanyagárstop sorsa, ugyanis a kormány akkor ül össze, hogy az intézkedésről tárgyaljon. A Makronóm Intézet szakmai vezetője azt valószínűsítette, hogy a 480-as árstop vélhetően nem marad érvényben, de nem is oldják fel teljesen, hanem csak részben (például 480 helyett 550 forintnál húzzák meg a határt).

Ugyanebben a témában nyilatkozott most Grád Ottó a 444.hu-nak, és azt mondta: 

Az elmúlt tíz hónapban az intézkedés elérte a célját, ezért nincs más alternatíva, mindenképpen a teljes kivezetése szükséges.

A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a veszteségeket már nem lehet finanszírozni, és a hazai és regionális piacon is ellátási problémák mutatkoznak, ezért a túlfogyasztást mielőbb mérsékelni kellene. Hozzátette, hogy szerinte az garantáltan visszafogná a keresletet.

Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) elnöke ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: 

A kis benzinkutaknak talán még a nagyoknál is jobban elegük van a hatósági árból, és arányaiban őket érte a legnagyobb kár. Nem is akarunk abba belegondolni, hogy az ársapkát hónapokkal meghosszabbítsák. Bízunk a kivezetésében.

Mindeközben Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője arról beszélt a 444.hu-nak, hogy a benzin esetében 33, míg a dízel esetében 56 százalékos drágulást jelentene az árstop kivezetése, és a piaci árak 2,5 százalékkal növelnék meg a magyarországi inflációt.

Azok a körülmények, amik a hatósági ár bevezetését indokolták, most is megvannak, sőt rosszabbak lettek

– tette hozzá az elemző. (Index)