h i r d e t é s

Elengedték az ukrán hatóságok által feltartóztatott orosz hajó 10 fős legénységét

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Elengedték az ukrán hatóságok által feltartóztatott orosz hajó 10 fős legénységét

2019. július 26. - 12:29

​Elengedték az ukrán hatóságok az Izmail kikötőjében feltartóztatott Nika Spirit orosz tartályhajó legénységét - közölte orosz hírügynökségekkel csütörtökön a kijevi orosz nagykövetség.

Sikerült megerősítést kapni arra az információra, miszerint a legénység a hajó tulajdonosának döntése alapján hazautazik, maga a hajó azonban Izmailban marad

 - jelentette ki Gyenyisz Golenko kijevi orosz sajtóattasé a TASZSZ-nak.

Korábban a Strana.ua hírporták az Ukrán Biztonsági Szolgálatnál (SZBU) nyilatkozó forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az orosz tankeren őrizetbe vett matrózokat szabadon engedték, miután előzetesen arra kötelezték őket, hogy ha a jövőben - tanúként - beidézik őket, akkor jelenjenek meg a nyomozással kapcsolatos kihallgatásokon.

Tatyjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos az Interfax hírügynökséggel közölte, hogy ukrán hivatali partnerétől, Ljudmila Deniszovától megtudta: a személyzet tíz tagja ellen - mindannyian orosz állampolgárok - nem emeltek vádat. Busszal átszállították őket Moldovába, ahonnan továbbrepülhetnek Moszkvába.

Az SZBU a nap folyamán korábban közölte, hogy Izmailban az ukrán katonai ügyészséggel együttműködve feltartóztatta és átkutatta a Neyma orosz tartályhajót - a Nika Spirit korábban ezt a nevet viselte -, amelyet az orosz hatóságok a novemberi kercsi incidens során a Fekete-tengeren az Azovi-tengert elérni szándékozó ukrán hadihajók feltartóztatására használtak fel. A Neymán talált dokumentációt tárgyi bizonyítékként lefoglalták, a legénységet pedig kihallgatták. 

Az orosz külügyminisztérium a matrózok szabadon bocsátását megelőzően arra figyelmeztette Kijevet, a személyzet "túszul ejtése" a nemzetközi jog súlyos megsértésének minősül, ami nem maradhat következmények nélkül.

Az orosz-ukrán tengeri határincidens november 25-én történt az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget partjaitól 13-14 tengeri mérföldre. Az orosz parti őrség a Fekete-tengeren tüzet nyitott három, a Kercsi-szoros felé haladó, és a megállási felszólításra nem reagáló kisebb ukrán hadihajóra, majd elfoglalta őket. Az elfogott 24 fős legénység ellen Moszkva tiltott határátlépés címén eljárást indított.

A Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő szoros közelében történt incidens miatt az Egyesült Államok és az Európai Unió szankciókat szabott ki több orosz tisztségviselőre.

A hamburgi székhelyű Nemzetközi Tengerjogi Bíróság május végén kihirdetett ítélete szerint Oroszországnak azonnal szabadon kell engednie az elfogott tengerészeket, és vissza kell szolgáltatnia Ukrajnának a lefoglalt három hadihajót is. Moszkva ezzel szemben továbbra is azt vallja, hogy az általa határsértőként kezelt 24 ukrán állampolgár ügyében orosz bíróság illetékes.

Oroszország nem vett részt a hamburgi perben, mert álláspontja szerint sem beltengerek, sem a kétoldalú tengerhasználati megállapodások, sem pedig a katonai incidensek nem tartoznak a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság hatáskörébe.

Ljudmila Deniszova, az ukrán parlament emberi jogi biztosa szerdán bejelentette, hogy Kijev és Moszkva tárgyalásokat folytat a kercsi incidens során foglyul ejtett ukránok szabadon bocsátásáról. 

Oroszország és Ukrajna között a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta feszült a viszony. Izmail Ukrajna legjelentősebb dunai kikötője.

(MTI)