Sok diplomás helyett sok szakmunkást-elv

A kormányzó pártnak se nyolc, se négy éve nem volt programja. Ebből következően oktatási programja sem. Ezért is volt derült égből villámcsapás a Hoffmann Rózsa neve által fémjelzett, az egész oktatási rendszert átszabó változáscunami, ami nem annyira szakmai, mint inkább politikai megrendelésre történt. A változások lényege a pénzkivonás és a központosítás volt, és a „sok diplomás helyett sok szakmunkást”-elv.

Ha újra Orbán Viktor alakíthat kormányt, minden bizonnyal folytatódik a felsőoktatás felé vezető utak szűkítése. Ennek jelei már most látszanak: legutóbb Lázár János emlegette a minden középiskolára kötelező felvételi rendszerét. Ez azért lehet veszélyes, mert így a kormány – a felsőoktatási ponthatárokhoz hasonlóan – maga húzhatja meg azt a határt, melyik gyerek mehet érettségit adó iskolába és melyik nem. Valószínűleg

folytatódik tehát  a „minél több gyereket a lebutított szakoktatásba”-program.

Bár láthatóan nem működik, marad a központosított, az iskolák szakmai, gazdasági autonómiáját negligáló rendszer is. Talán a most készülő, elvileg 2019-től életbe lépő új Nemzeti alaptanterv valamennyit könnyíthet a túlzsúfolt tananyag kényszerén, és több (a jelenlegi 10 helyett 30 százalék) szabadságot ad a pedagógusoknak az oktatási gyakorlatban, de mindez alapvetően nem változtat az iskolák működésén.

A kilenc ellenzéki párt a minimumterve is gyökeres változásokat hozna

Egy dolog hozhatna érdemi változást a közoktatásban: ha a kormány által elfogadott Digitális Oktatási Stratégia (DOS) alapján változna meg a rendszer, az ugyanis valamelyest korszerűsítené a magyar iskolát. Viszont már most látszik, hogy a Miniszterelnökségen elkészített DOS a 2011 óta az Emmi által kialakított rendszerrel nem fér össze – állandó korrekció ide vagy oda. Kérdés, hogy a két minisztérium hogyan harcolja le egymással a két elképzelést.
A felsőoktatás újabb szűkítése várható, és a kormány kedvenc egyetemeinek további helyzetbe hozása. A többi egyetemet és főiskolát pedig – a kormányhoz hű rektorokkal, a kancellárokkal és a konzisztóriumokkal – gyakorlatilag kézi vezérléssel irányíthatja a kormány.

Február elején pedagógusok, oktatók, szakmai szervezetek mellett kilenc ellenzéki párt képviselői is aláírták azt a 25 oldalas dokumentumot, amelyben rögzítik, mely pontokban változtatnának mindenképp a magyar oktatási rendszeren, ha lehetőségük nyílik erre. Ebből kiindulhatunk, ha az ellenzéki elképzeléseket akarjuk feltérképezni. Az biztos, hogy a minimumterv végrehajtása is gyökeres változásokat hozna.

Az oktatási minimumot (szigorúan ábécé-sorrendben) a Demokratikus Koalíció, az Együtt, a Lehet Más a Politika, a Liberálisok, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom Párt, a Momentum, a Párbeszéd és az Új Kezdet képviselői írtak alá.

A minimum változás része, hogy elsöpörnék mindhárom, 2011 végén elfogadott jogszabályt, azaz a köznevelési, a szakképzési és a felsőoktatási törvényt is – széles körű szakmai párbeszéd után – újraírnák.

Az ellenzéki pártok önálló Oktatási Minisztériumban gondolkodnak. Az állami iskolafenntartási rendszert megszüntetnék, az intézményeket az önkormányzatoknak vagy önkormányzati társulásoknak adnák (vissza). Azt is rögzítik a dokumentumban, hogy az oktatásra fordított összköltségeket a jelenlegi 4,4-ről fokozatosan a mindenkori GDP 6 százalékára emelnék.

Radikálisan csökkentenék a kötelező tananyagot

Úgy alakítanák át az iskolaszerkezetet, hogy az átjárható legyen, legyen lehetőség például iskolatípus-váltásra, a pályaválasztási döntés megváltoztatására. Egységes érettségi rendszert vezetnének be, ami biztosítja, hogy bármely érettségi bizonyítvány (a szakiskolai is) lehetőséget nyújtson a továbbtanulásra.

Radikálisan csökkentenék a kötelező tananyagot, a tanórák számát, eltörölnék a kötelező hittan/erkölcstant és a mindennapos testnevelést. Az iskoláknak nagyobb mozgásteret adnának nevelési céljaik, pedagógiai programjuk és helyi tanterveik elkészítésében. Szabad tankönyv- és módszerválasztást biztosítanának a tanároknak.

A mai oktatási rendszer egyik nagy problémája – nem függetlenül a 16 évre leszállított tankötelezettségi korhatártól – a korai iskolaelhagyók nagy száma. Ezt a tervezet négy éven belül az európai átlaghoz közelítenék. A tankötelezettséget visszaállítanák 18 évre.

A lehető leggyorsabban megszüntetnék a roma diákok szegregációját. Ehhez többek között eltörölnék az egyházi iskoláknak biztosított „külön jogszabályokat”. Az integrált oktatást végző pedagógusokat, iskolákat pedig pénzügyileg ösztönöznék, miközben a szegregálókat szankcionálnák.

A pedagógus-életpályamodellt a már elért bérek garantálása mellett ki kell vezetni a rendszerből – olvasható a dokumentumban, béreiket és illetményeiket egy értékálló (a minimálbérhez kötött) bérrendszer kialakításával állapítanák meg. Csökkentenék a tanárok adminisztrációs terheit. Ehhez többek között kisegítő személyzetet biztosítanának. Nem lenne kötelező a pedagóguskamarai tagság.

Az új szakképzési törvény – terveik szerint – biztosítaná az EU országaiban elismert szakképesítések és szaktudások megszerzését. Alapvető cél, hogy a fiatalokat felkészítsék az egész életen át tartó tanulásra, azaz előtérbe helyzenék a kulcskompetenciák fejlesztését. Ennek része, hogy a mostani, közismereti tárgyaktól gyakorlatilag megfosztott képzést újragondolnák.

A  felsőoktatásban megszüntetnék a kancellári és konzisztóriumi rendszert

Fontosnak tartják, hogy az oktatásban minden lényeges változtatást csak kutatásokra alapozva, széles körű szakmai és társadalmi egyeztetés után lehet bevezetni. Ehhez létrehoznák a megfelelő egyeztető fórumokat.

A közvetlen kormányzati beavatkozás érdekében létrehozott kancellári és konzisztóriumi rendszert haladéktalanul fel kell számolni – szögezi le a felsőoktatási fejezet. Az állam fenntartói szerepének az egyetemekkel és a társadalmi, gazdasági szereplőkkel egyeztetett stratégiai célok kijelölésére és megvalósításuk támogatására kell korlátozódnia.

Eredményes, sikeres felsőoktatás nem képzelhető el erős intézményi autonómia nélkül, amely magába foglalja a szervezeti, gazdálkodási-pénzügyi, akadémiai és humánpolitikai autonómiát.

A minimumprogram szerzői szerint az egyetemeknek önállóan kell dönteniük a szakindításokról, illetve -megszüntetésekről, a felvett hallgatók számáról. Ez utóbbit eddig központilag határozta meg a kormány (miután az önfenntartó egyetem, azaz a tandíjas felsőoktatás tervéből kénytelen volt visszakozni a hallgatói tiltakozások hatására), igaz, azzal a trükkel, hogy a ponthatárokat húzza meg a saját céljai szerinti szinten. Ezt a minimumprogram megszüntetné.

Ahogy azzal is leszámolnának, hogy ideológiai, vallási vagy egyéb ad hoc preferenciák alapján, kedvező vagy monopolhelyzetbe hozzon a kormány egyes egyetemeket (Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Neumann János Egyetem), vagy éppen diszkrimináljon másokat (CEU). A minőségbiztosítás érdekében visszaállítanák, sőt, megerősítenék a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság független státusát.

Újra tágra nyitnák a felsőoktatási intézmények kapuit

Növelnék a felsőoktatásba kerülők számát. Konkrét célként azt tűzték ki, hogy a 30-34 éves korosztályban a diplomások aránya érje el az európai célt, a 40 százalékot. (Magyarország 34 százalékot vállalt, de úgy tűnik, azt sem éri el 2020-ra.)

Ehhez az állami finanszírozás egységes, diszkriminációmentes szabályozására van szükség. Felszámolnák azt a gyakorlatot, hogy egyes szakokra – minimális kivétellel – csak önköltségesen lehet bekerülni, illetve visszamenőleg megszüntetnék a röghöz kötés jelenlegi rendszerét. Leírnak továbbá egy sor, a hallgatók életét könnyítő ígéretet is a kedvezőbb ösztöndíjaktól a mentorhálózat kiépítéséig.

A felsőoktatás finanszírozásának GDP-arányosan el kellene érnie az európai átlagot.

gepnarancs.hu