h i r d e t é s

Ejtheti a Fidesz a budapesti olimpiát

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Ejtheti a Fidesz a budapesti olimpiát

2017. február 17. - 12:41

A vártnál több aláírást gyűjthet össze az olimpiarendezés ellen tiltakozó Momentum Mozgalom, a Fidesz ezért úgy reagálhat, ahogy tavaly, amikor a vasárnapi boltzár ügyében fújt visszavonulót: „kármentésképpen” inkább ejti az ötletet, mert túlságosan „mozgósító erejű”. - írja a Magyar Nemzet.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ha a Momentum Mozgalom pénteken a szükséges 138 ezernél jóval több aláírást visz el a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB), akkor a Fidesz nem várja meg azt sem, hogy elkezdődjön a szignók vizsgálata, maga fogja bejelenteni, hogy nem pályáznak a 2024-es olimpiára – értesült a Magyar Nemzet. Információnkra egy fideszes forrásunk csak úgy reagált, hogy „no comment”, egy budapesti fideszes pedig azt mondta, ő személy szerint „elengedné ezt a történetet, mert már látszik, hogy jól nem lehet belőle kijönni”. Úgy tudjuk, több érintettet már értesítettek is a fejleményről.

Két napja a Hvg.hu is arról írt, hogy a Fideszben sem szeretnék, ha Magyarország megnyerné a 2024-es játékok megrendezésének lehetőségét. Információink szerint a kormánypártban úgy látják: ha a Momentum Mozgalom elég sok aláírást összegyűjt, már nincs más választás, mint minél gyorsabban túllépni a témán. Egy népszavazás több hónapra elég kampánylehetőséget és mobilizációs erőt jelentene az ellenzék számára, és a felmérések alapján az eredmény kedvezőtlen lenne a kormányra nézve.

Másik lehetőségként persze megpróbálkozhatna a Fidesz azzal, hogy a Fővárosi Választási Bizottság közreműködésével golyózza ki a kezdeményezést, úgy, hogy a testület kellő számú aláírást érvénytelenít. Hogy ezen a téren a kormányzat környékén néhányan nem finnyásak, azt az éppen egy éve történt „kopasz-gate” bizonyítja. 2016. február 23-án büntetett előéletű férfiak – akiknek valamiért lépten-nyomon a kopaszságukat hangsúlyozzák – akadályozták meg Nyakó Istvánt, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnál leadja a párt népszavazási kérelmét a vasárnapi boltzár ügyében. A rendőrség először a bűncselekmény tényét sem akarta megállapítani, a Kúria döntése kellett hozzá, hogy meginduljon a nyomozás.

Információink szerint ma már a Fideszben is úgy gondolkodnak: ha az FVB tömegesen nyilvánítaná érvénytelennek az aláírásokat, az még akkor is komoly felháborodást keltene, ha korrekt módon járna el a testület. Ez pedig szintén olyan ügy lenne, amelyet tüntetésekkel, tiltakozásokkal, bírósági procedúrával sokáig napirenden lehetne tartani, vagyis szintén mozgósító erőt jelentene. Márpedig – lassan ráfordulva a választási kampányra – a Fidesz ezt taktikai okokból szeretné elkerülni. Korábban egy fideszes forrásunk azt mondta,

a párt stratégiája kifejezetten a választói kedv alacsonyan tartására irányul majd,
abból a logikából kiindulva, hogy a kormánypárti szavazókat úgyis ráveszik, hogy elmenjenek, a kormánnyal elégedetlenek pedig inkább maradjanak otthon minél nagyobb számban. Úgy tudjuk, a Momentum bőven összegyűjtött annyi aláírást, hogy még az egyébként szokásos 20-25 százaléknyi érvénytelen szignóval számolva is érvényes legyen a kezdeményezésük, így az FVB „trükközése” is kontraproduktív lehetne a Fidesz logikája alapján.

Persze a kormánynak maradna más védekezési lehetősége is arra az esetre, ha az FVB átengedné a népszavazást: az eredményt valamelyik kormányközeli civil szervezet megtámadhatná, és fellebbezésekkel a lehető legtovább húzhatná a procedúrát. A már említett Hvg.hu-cikk is arról ír, a Fidesz „kiszervezné” a Momentum Mozgalom elleni támadásokat a Civil Összefogás Fórumnak. Ugyanakkor a fentiek miatt valószínűleg ezzel a lehetőséggel sem számolnak komolyan Orbánék.

A Fidesz korábban többször bizonyult már meglepően rugalmasnak, ha általa fontosnak mondott, de széles körben népszerűtlennek bizonyult ügyeket kellett elengednie. Ilyen volt 2012-ben az egyetemi keretszámok drasztikus szűkítésének terve, 2013-ban a választási regisztráció ügye, 2014 októberében az internetszolgáltatás megadóztatása.

A jelenlegi helyzet sok mindenben hasonlít a vasárnapi boltzár ügyéhez is. Akkor az ellenzék többször is kezdeményezett népszavazást, de a Nemzeti Választási Bizottság – időnként abszurd kifogásokkal – mindegyiket elkaszálta. Végül jött a már említett kopaszügy, ami akkora botrányt keltett, hogy a kormánypártban is beindult valamiféle önkorrekciós folyamat.

Főleg miután április 6-án a Kúria döntése a kopaszok által támogatott herceghalmi polgármesterfeleség beadványával szemben mégis a szocialistákét ismerte el érvényesnek. Öt nappal később, egy hétfői napon Rogán Antal váratlanul bejelentette, hogy a Fidesz eltörli a vasárnapi boltzárat. Pedig Orbán Viktor még az előző pénteki közrádiós interjújában is a vasárnapi zárva tartás kiterjesztéséről beszélt.

A cél a boltzár esetében is egyértelmű volt: elvenni a lehetőséget az ellenzéktől, hogy hónapokon át egy népszerű ügy mellett mozgósítson – a szocialisták nem is örültek, hogy elmaradt a népszavazás. Ugyanakkor a „kopasz-gate” másnapján Orbán Viktor meghirdette a Fidesz saját, a menekültkvótákról szóló referendumát. Most – ha analógnak tekintjük a helyzetet – ezt a célt szolgálhatja a meghirdetett új nemzeti konzultáció. Információink szerint még az sem lenne meglepetés, ha a most is zajló visegrádi frakcióülés végén bejelentenék, hogy lemondanak az olimpiai pályázatról.

Forrás: Magyar Nemzet / Kósa András