h i r d e t é s

"Éhes voltam és enni adtatok" - Ételosztás " kéretlenül" Debrecenben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

"Éhes voltam és enni adtatok" - Ételosztás " kéretlenül" Debrecenben

2022. június 26. - 19:03

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete vendégül látta a nehéz sorsú debrecenieket, szokásos ingyenes ételosztásán, a hónap utolsó vasárnapján. 

"A jogtalanság a szegénység perverz gyökere. A szegények kiáltása minden nappal erősödik, mégis minden nappal kevésbé hallatszik. Napról napra erősebb az a kiáltás, mégis napról napra kevésbé hallatszik, mert elnyomja a kevés gazdag lármája, akik egyre kevesebben vannak és egyre gazdagabbak."
/Ferenc pápa/

A nagy meleg ellenére mintegy 100 debrecenit tudtunk megvendégelni. A közel 30 fokban mindenki az árnyékba húzódott, de türelmesen kivárta még rákerül a sor.

A menü a hagyományos töltött káposzta volt, friss kenyérrel és sok-sok finom péksüteménnyel. Most repetát is tudtunk adni, így mindenki több napra való élelmiszerrel mehetett haza. .

Egykor, még 2012 elején az első ételosztásokat az utcán élőknek hirdettük meg, ma már ők vannak kevesebben. A sorban a hajléktalan honfitársaink mellett nagyon sok az egykor jobb napokat látott kisnyugdíjas, közmunkából tengődő felebarátunk volt most is. Sokan rokkantsági nyugdíjból vegetálnak, és mind többen jönnek olyanok, akik élete az utóbbi években került lejtőre, eladósodtak, nyögik a devizahitelt, vagy a magas infláció megrogyasztotta őket. Már nem lepődünk meg azon, hogy mind több nyugdíjas férj és feleség jön kézen fogva, lehajtott fejjel.

Hazánkban, így Debrecenben is mind többen élnek egyik napról, a másikra, a forintjaikat élére rakva. Számukra egyes termékek árának a maximalizálása nem segít, hisz' eddig sem dőzsöltek. Ilyenkor hó végén már kenyérre sem igen futja. Egykor az a mondás járta, hogy a csirke farhát a nyugdíjasok lazaca. Ma bizony már sok kisnyugdíjnak erre már nem telik. Vendégeink többsége --elmondásuk szerint--jóval havi 100 ezer forint alatti nyugdíjból próbál nem éhen halni. A nyugdíjas kosárba tartozó áruk inflációja bőven 20 százalék felett van, vajon ezt a Karmelita kolostorból miért nem látják? Talán ha a nyugdíjasok focisták lennének, nagyobb odafigyelést kapnának. Ennek az esélye már nulla. Egy érzéketlen, embertelen hatalom tartja fogságban az országot.

A kisnyugdíjasok öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés, összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról, a másikra élnek. Sokan kérték, ne készüljön róluk fotó, szégyellték, hogy életük delére ide jutottak.

Vajon tényleg nekik kell magukat szégyellni kilátástalan élethelyzetükért?

Tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük. Tisztelettel köszönjük a támogatását a Pro Filii Alapítványnak, és a pékségeknek.

Az egyesület legközelebb 2022.július 31.-én várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel.
Itt a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi támogatással.
Várjuk a debreceni lakosok adományait is, elsősorban TARTÓS élelmiszert gyümölcsöt, burgonyát.
Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi telefonszámon jelezheti.
Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963
Átutalással:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:
Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2022

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai tudjuk, csak egy csepp a tengerben a hozzájárulásunk, de a sok-sok kis "csepp", akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni. Hiszünk az emberi jóságban, a szeretet erejében.

Meggyőződésünk:

"Az Egyház és a társadalom kincsei a szegények. A testvéreink ők is. Egy társadalom emberiességnek legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével".
/XVI. Benedek pápa/

 

Tukoráné Kádár Ibolya
az egyesület vezetője