h i r d e t é s

Együttműködésre hívja a régió vállalatait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Együttműködésre hívja a régió vállalatait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara

2019. június 25. - 13:16

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatási Kiválósági Programjának keretén belül a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara megoldásfókuszú kutatásokkal és tanácsadással segíti a régió vállalatait, így támogatva versenyképességüket. 

Forrás: pte.hu

Annak érdekében, hogy az együttműködés teljes mértékben a kölcsönösség elvére épülhessen, az egyetem, egy Vállalati Innovációs Platform formájában, közös gondolkodást és folyamatos diskurzust kezdeményez a régió vállalatainak vezetőivel. 

Az innováció és a technológiai fejlesztés ma a vállalatok előtt álló egyik legnagyobb kihívás, rengeteg vállalat küzd azonban azzal a problémával, hogy hiányzik az ehhez szükséges munkaerő és szaktudás. A dél-dunántúli régió számára is komoly hátrányt jelent a versenyképesség szempontjából a munkaerő, azon belül is a kvalifikáltabb munkaerő hiánya, ráadásul a KSH 2018-as adatai szerint Baranya megye sereghajtó, az országos átlag felét sem éri el az egy főre jutó ipari termelés tekintetében.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara felismerte, hogy ha az egyetemi tudásbázist a vállalatok innovációs folyamataiban is hasznosíthatóvá tudják tenni, kulcsszerepet játszhatnak az ilyen jellegű problémák megoldásában. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatási Kiválósági Programjának1 keretén belül, megoldásfókuszú kutatásokkal és tanácsadással támogatják a dél-dunántúli vállalatokat, ezáltal az egész régió fejlődését és versenyképességét is erősítik.

A dinamikus és hosszú távú kutatási partnerségben a vállalatok megfogalmazzák saját alapproblémáikat, melyre megoldási javaslatokat várnak az egyetem kutatóitól. Ezt követően a területspecifikus tudományos munkában a kutatók közösen gondolkodnak a gazdasági szereplőkkel, valós gyakorlati problémák feldolgozása történik. Az együttműködés mindkét fél számára hasznos: az egyetemek olyan gyakorlati problémákkal találkozhatnak, melyek a további kutatásaikhoz inputot jelentenek, ráadásul a projekt nemzetközi szintű publikációkhoz is vezethet, ami növeli az egyetem, a régió, és végső soron Magyarország presztízsét a nemzetközi tudományos életben. Emellett a vállalatok olyan szaktudáshoz, kutatáshoz és tanácsadáshoz juthatnak hozzá, amik hozzásegítik őket különböző innovatív megoldások vagy technológiai újítások révén a versenyképességük fejlesztéséhez.  

A ipari automatizálással és robotizált gyártástechnológiákkal foglalkozó pécsi KONTAKT-Elektro Kft. azon vállalatok egyike, akik elsőként ismerték fel az egyetemmel való együttműködésben rejlő egyedülálló lehetőséget.

Egy olyan K+F projekt megvalósításán dolgozunk együtt, ami egy nagyon szűk, speciális szegmenst érint, ebből kifolyólag rendkívül alapos körültekintést és rengeteg kutatómunkát igényel.

Cégünk nem rendelkezik sem elegendő kapacitással, sem a kutatómunkához szükséges szakmai háttértudással, ezért a PTE KTK marketing szakemberei végzik a projekthez kapcsolódó piackutatási tevékenységet — részletezi a közös munka lényegét Hirth Markus, a KONTAKT-Elektro Kft. társtulajdonosa. — Bár még nem értünk a projekt végére, a részeredményekkel teljes mértékben elégedettek vagyunk, és a jövőben is szeretnénk folytatni az együttműködést, akár más területekre is kiterjesztve azt.

A sikeres partnerséghez elengedhetetlen az egyetem elméleti tudásának és a vállalatok valós igényeinek összhangba állítása. Ezt a célt szolgálja a PTE Közgazdaságtudományi Kara által útjára indított Közös tér a fejlődésre Vállalati Innovációs Platform, amely fizikai és virtuális interakciókat tesz lehetővé a szereplők között, megalapozva ezzel a közös gondolkodás, közös problémakeresés lehetőségét. Kitűnő példa erre a PTE KTK által, június közepén tartott workshop, ahol vezető hazai gazdaságtudományi szaklapok szerkesztői és partnervállalatok képviselői ültek össze közös eszmecserére az együttműködési keretrendszer olyan irányú továbbfejlesztéséről, hogy az mindkét fél igényeit teljes mértékig ki tudja szolgálni.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara egy remek lehetőséghez jutott a tavalyi év során, amikor előbb az EMMI, majd az ITM gondozásában útjára indult a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program. Most, egy év távlatában, fontosnak tartottuk, hogy az érintett felek bevonásával visszatekintsünk, és mérleget készítsünk, valamint a jövőre nézve meghatározzuk a kiemelt irányokat

— foglalta össze a workshop lényegét Schepp Zoltán, dékán. 

A régió vállalataival olyan, ökoszisztéma alapú együttműködésre törekszünk, melynek lényege a kölcsönösség elvén alapszik. Hiszünk abban, hogy ha a szereplők tudatában vannak céljaiknak és stratégiájuknak, akkor számukra az interakcióból származó érték maximális lehet

— tette hozzá Bedő Zsolt, Innovációs Igazgató.

1 A kutatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programja finanszírozta, a Pécsi Tudományegyetem 4. tématerületi „A hazai vállalatok szerepének növelése a nemzet újraiparosításában” programja keretében (szerződés száma: 20765-3/2018/FEKUTSTRAT)