h i r d e t é s

Egynyári kaland - "Mindannyian átéltük ezt a huzavonát kamaszkorunkban"

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Egynyári kaland - "Mindannyian átéltük ezt a huzavonát kamaszkorunkban"

2015. július 08. - 19:40
0 komment

Interjú Schmidt Sárával és Rubóczki Márkóval, az Egynyári kaland főszereplőivel

A Pesti Magyar Színiakadémia növendékei óriási lehetőséget kaptak arra, hogy pályájuk elején megmutathassák, milyen tehetségesek. A Duna Televízió Egynyári kaland című sorozatának főszereplőit, Schmidt Sárát és Rubóczki Márkót arról faggattuk, hogyan változott meg az életük a szerep hatására. Az Egynyári kaland második évadát 2016-ban láthatják majd a nézők.

Márkó: Benkő Nórától, a Pesti Magyar Színiakadémia igazgatónőjétől hallottunk először egy nyári film forgatásáról, amely a Balatonon játszódik. Az első fordulóban előre kiosztott jeleneteket kellett megtanulni a filmből. A második fordulón már a rendező, Dyga Zsombor is jelen volt. A következő állomás pedig már az volt, hogy felhívtak: megkaptam a szerepet!

Sára: Emlékszem, fotó alapján küldtek e-mailt, hogy kiket várnak a következő fordulóra. Az én nevem nem szerepelt a listán, úgyhogy le is tettem erről a dologról. Később jött egy újabb levél, hogy mégis menjek el a válogatásra. Ekkor bemutatkozó videót vettek fel és egy jelenetet, amelyet már maga a rendező instruált. Aztán egyszer csak jött a hívás, hogy enyém a szerep. Jó nap volt.

Egymást kerülgető, bimbózó szerelmüket a másik elől rejtegető fiatalokat játszotok. Közel áll hozzátok a szerep, könnyű volt beleélni magatokat?

Márkó: Nem volt nehéz, mert jó partnerekkel, remek stábbal dolgozhattunk együtt, akik sokat segítettek abban, hogy nekünk könnyebb legyen. Sári nagyszerű partner, sokat beszélgettünk a jelenetek előtt, hogy mit találjunk ki, hogy csinálnánk... és persze, a rendezőnek, Dyga Zsombornak már kész volt a fejében az egész, így megkönnyítette a dolgunkat. Ami a szerepet illeti, mindannyian átéltük ezt a huzavonát kamaszkorunkban, amikor úgy adjuk egy lány tudtára a vonzalmunkat, hogy szemétkedünk vele. Nekem ez nem volt olyan rég, így könnyen visszaemlékeztem rá.

Sára: Mielőtt egymásba szerelmesedünk – ugye – sokáig csak szurkálódunk, veszekszünk egymással. Ez a rész elég könnyen ment Márkóval... Dehogy, csak viccelek! Szerettem vele forgatni, jó érzés volt, hogy egy ismerős arc néz vissza rám ezekben az évődő-szerelmes jelenetekben. Örülök, hogy a forgatás alatt jóban lettünk, és hogy az akadémián is megmaradt ez a kedélyes viszony.

Sára, neked gyönyörű alakod van, amelyet fürdőruhában meg is mutatsz a nézőknek. Könnyű volt ez a "vetkőzés"?

Sára: Nem volt nehéz, hiszen semmivel se mutatok többet magamból, mint amennyit a strandon szoktam.

Márkó, Sárával könnyebb vagy nehezebb a forgatás óta színpadra állni?

Márkó: A színház nem megy partnerek nélkül, mi egy csapat vagyunk, egymás alá dolgozunk, és ha kell, kihúzzuk egymást a bajból. Sárival mindig is jó volt dolgozni, tehetséges, ügyes lány. Így elmondható, hogy a színpadon tulajdonképpen nem változott a viszonyunk, csak a magánéletben is közelebb kerültünk egymáshoz.

Melyik volt a forgatás legérdekesebb pillanata?

Sára: A legviccesebb pillanat az volt, amikor egy szál fürdőruhában, plédekbe bugyolálva vártuk, hogy elálljon az eső, kisüssön a nap néhány percre, hogy aztán – lehetőleg fogvacogás nélkül – felvegyünk egy vízibiciklis jelenetet... Amúgy érdekes volt az egész forgatás, sokat tanultam belőle.

Márkó: Sokszor elfelejtettük, hogy dolgozunk, annyira élveztük. Az egyik legjobb élményem, hogy együtt dolgozhattam, olyan színművészekkel, mint Mucsi Zoltán, Fullajtár Andrea, Seress Zoltán, és még sok-sok rendkívüli színésszel.

Mi változott az életetekben a sorozat óta?

Márkó: Sok minden változott. Lett önbizalmam. Belekóstolhattam a film világába. Sok barátra tettem szert, akikkel, remélem, még sokat dolgozhatok együtt. Az utcán ritkán ismernek fel, de előfordult már. Inkább a közösségi oldalon jelölnek be sokan.

Sára: Sok minden nem változott. Néha kapok egy-egy gratuláló, dicsérő üzenetet ismeretlenektől, érdeklődnek, hol láthatnak még szerepelni. Ezeknek nagyon örülök, jólesik a visszajelzés.

 

Forrás: Pesti Magyar Színház (Fotók. Pesti Magyar Színiakadémia // Bara Szilvia/MTVA/Megafilm)

Posted by SEJT on 2015. július 8.