h i r d e t é s

Egyetlen elnökjelöltről szavazott az RMDSZ

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyetlen elnökjelöltről szavazott az RMDSZ

2019. február 24. - 06:53

Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombaton kolozsvári kongresszusán.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszél a párt kongresszusán - Fotó: MTI/ Biró István

Kelemen Hunor egyedül indult a tisztségért, és 728 szavazatot kapott a leadott 757-ből. 

Programbeszédében rámutatott: míg 2018, Erdély és Románia egyesülése centenáriumának éve a visszatekintésre adott alkalmat, a 2019-es évnek a jövő felé fordulás évének kell lennie, hiszen a mostani gyerekek jó eséllyel megélik a 22. századot. Úgy vélte: nemzedékének az a feladata, hogy helyzetbe hozza a mai húsz-, harmincéveseket. "Abból kell kiindulni, amit el akarunk érni" - fogalmazott az elnök.

Az RMDSZ-kongresszuson pódiumbeszélgetésen bocsátották közvitára az Erdély jövőjéről készített vitairatot. Mint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök megfogalmazta: cél a teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtése, a két jelszó pedig az erdélyiség és a versenyképesség. 

A kongresszus határozatban nyilvánította ki, hogy a magyar közösség szimbólumának tekinti a piros-fehér-zöld színeket, a székely zászlót, a magyar himnuszt és a székely himnuszt. "Elvárjuk Románia, az Európai Unió és a nemzetközi közösség támogatását nemzeti identitásunk megtartásában jelképeink szabad használata által" - áll a határozatban. (MTI)

Címkék: