h i r d e t é s

Egy ősfideszes kiáltványa

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy ősfideszes kiáltványa

2017. január 18. - 08:39
0 komment

A kiáltványt változtatás nélkül közöljük.

A kiáltvány szerzője / Facebook

Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

/Embernek lenni annyi mint felelősnek lenni!-Saint Exupery

„Isten görbe vonalakkal is tud egyenesen írni”ez csillant fel előttem amikor megkaptam köszöntő levelét amit tiszta szívből köszönök !/a lakcím pontos,de én 1949 X.1-én születtem ősz fidi-veterán vagyok!és életem csodája hogy a csapatban küzdhettem a kezdetek óta !/
Különben ketten vagyunk még itt akik egy emberöltőn át éltünk és vívtunk a magasabb emberi értékekért!/
Ha nem sértő megragadom az esélyt és mint politológus /ennyiben hasonlítok magas névrokonomra a Professzor Úrra/és egy kicsit elemelkedjem a hétköznapoktól és elemezzek!/ha nem fárasztó!/
ESZTEGOM: a Szent Királyváros,ahol sajnos kitanultuk hogy fölfelé esik az eső és lefelé nőnek a fák!
Anno:A Fidi számára egy ütős programot vázoltunk fel /pontosabban:vázoltam/SUR SUM CORDA címmel és ebben volta”Szent városok szövetsége”globális zarándokturisztikai és együtt működési program.
A villamos erőműveket összekötik hogy együttesen adjanak több fényt,energiát és meleget úgy kellett volna összekötni a „lelki erőműveket” is hogy a szekularizációs „varázstalanítás”korára virradva egybekapcsolja a szíveket és a lelkeket!Többen profitáltak abból hogy például ez lett volna az első lelki kapcsolat Izraellel és a Szentfölddel /de hát ez Esztergom és ez elhalt igaz a többi bejött:Canterbury,Gnieznó,Mariazell/
Remek ötlet:ha jön az orosz főnök ehhez kapcsolni egy szent pillanatot:Esztergom és az egykori Troica –Szergievo/Szergiev-Poszád/közti kapcsolattal a hit aranyporával is behinteni a szeretet civilizációjának szép eseményét!
Esztergom a „szent és gyámoltalan város”/Babits Mihály/kétes hírnevét két világtörténelmi bravúrral cáfolta meg:1944-ben az esztergomi páncélosok Koszorús Ferenc vezetésével fölvonultak és Budapestre és megakadályozták a csendőrök és a nyilasok deportációs puccsát!( a budapesti zsidóság elhurcolását!//én személyesen ígértem mega fiának aki tekintélyes személy Amerikában hogy poszthumusz díszpolgárságot kezdek édesapjának!(sajna ez Esztergom a Pm hölgy és klikkje:ugyan kéremmel lesajnálva hárított)
/ez egy bizarr nőszemély teljesen hátat fordította szavazótáborának és ha bizalmasait nézzük úgy tűnik ellenfele nyerte a választásokat (velem különösen bizarr volt!)
A másik tankosbravúr pedig 1956-ban történt amikor is az esztergomi páncélosok Mecséri jános parancsnok vezetésével a Juta-dombi csatában hősiesen szálltak szembe a fővárosra zúduló inváziós vasáradattal!//emléktábla?:ugyan kérem!/Az amerikai elnök tervezett látogatáskor szép gesztus lenne a díszpolgárság!mivel 9 tisztet aljasul kivégeztek!/
A harmadik táblával átmegyek az olimpiák szent ligetébe!/persze ez is ugyan kérem!/
Ez az egyetlen magyar város ahol olimpiát nyerünk!!
1928-ban itt „vikkendezett”!/kedvelt célpont volt!/Dr.Mező Ferenc Tanár Úr és itt tudta meg hogy szellemi olimpiai aranyérmet nyert Amszterdamban!
A táblaavatóra hírességek lehetne idevonzani és /terminus 02.03/bejelenteni hogy jelöljük a NOB-ot a Béke Nobel Díjra/régi kutatója és rajongója vagyok a díj világának!/
A sport már nem luxusmozgás hanem termelő erő de a „berozsdásodott”globális és európai intézmények nem hajlandók ezt észlelni!Ebben a reformmunkában is vállaljunk szerepet/régóta lesem a dolgot mivel tagja vagyok a Magyar ENSZ-Társaságnak/kemény terepmunka vár ránk az olimpiai csatatereken!
MARABUNDA:Magyarország kitárja szívét ,mint ahogy kitártuk ami is az Irgalmasság kapuját,de sajna csekély számban az áldozatok jönnek hanem min ta tűzhangyák áradnak a muszlim inváziós hadoszlopok!/Két kuzinommal látva a helyi impotenciát és a makacs fékezőket egy műhelyszerű csapatot alakítottunk!Unokaöcsém :DR,Schlett András a Pázmány docense régóta foglalkozik a”bekerítés „ jelenségével/ez volt nálunk a kolhozosítás is és most ahogy ránk zúdítják az ottani „globális bekerítés”elől tűzhangya szerű hadoszlopokban vonuló migránsok hadait!Bizarr hogy a vasfüggöny lett a tervezett Kalifátus határa!Sajnos a háttérhatalom irdatlan ereje szervezi és irányítja valamint pénzeli is a tűzhangyák a „marabunda” áradatát!
Még két jelenség:
-szinte az egész emberiség „bekockult”az internet globális függőség ura lett!
A történelem nagy döntő csatái a „tartalomszolgáltatás”frontjain dőlnek majd el!/ezért szorgalmazzuk hogy a felszámolás alatt álló esztergomi tanítóképző megmentésére „Sík Sándor Művészeti Egyetemet „alakítani!Sorsdöntő lesz hogy a magyar ifjúság kijöjjön a szabad levegőre!Értékhordozó és vonzó tartalmakat követel tőlünk nemzetünk jövője!
-ha nő a bér elmennek a multik ha meg nem elmennek az emberek!Talán a kombibér segítene!nagyobbik felét a multi adná míg ezt az állam felkerekítené!

A rideg zimankó sem fagyasztja meg a szívünk,fontos mert jól csak a szívével lát az ember!
Érezzük hogy mocorog a mag a hó alatt újraindul Magyarország tavasza!

Elnézést a terjedelemért de ez is csak töredék!
Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!Isten áldását kérem Önre Kedves Szeretteire az egész Szent Magyar Nemzetre és persze a Fidire is!

 

Facebook