h i r d e t é s

Egy francia rádió véletlenül bejelentette körülbelül száz híres ember halálát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy francia rádió véletlenül bejelentette körülbelül száz híres ember halálát

2020. november 18. - 06:31

II. Erzsébet, Pelé, Clint Eastwood, Brigitte Bardot és Fidel Castro is azok között voltak, akiket halottá nyilvánított a Radio France Internationale. 

A kép illusztráció! - Forrás: Radio France Internationale (RFI)

A Radio France Internationale (RFI) bocsánatot kért az érintettektől és közönségétől is, amiért a prominens személyiségek halálhírét keltette. A rádió arra hivatkozott, hogy egy „technikai hiba” miatt kerültek ki a hírességekről szóló, előre megírt gyászjelentések. Az MTI megjegyzi, hogy a műsorszolgáltatók és médiumok gyakran készítik el előre a gyászjelentéseket, hogy amikor egy fontos személy meghal, azonnal publikálni tudják.

Az RFI közleménye szerint a technikai malőrt az okozta, hogy a rádió egy másik tartalomkezelő rendszerbe helyezte át a honlapját. Mint írták, körülbelül száz gyászjelentést adtak ki véletlenül, és ezek nem csak a saját honlapjukon jelentek meg, hanem olyan partneroldalakon is, mint a Google vagy a Yahoo. A rádió ígérte, hogy mindent elkövetnek a súlyos hiba kijavítására.

A tévesen elhunytként bejelentett hírességek között szerepelt még Irán legfőbb vallási vezetője, Ali Hámenei ajatollah, Jimmy Carter korábbi amerikai elnök és Raúl Castro kubai vezető is. (24.hu)