h i r d e t é s

Egy finn kézzel rakta össze, hogy milyennek láthatják a Marsot az első emberek - VIDEÓ

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy finn kézzel rakta össze, hogy milyennek láthatják a Marsot az első emberek - VIDEÓ

2017. március 21. - 12:44

A Mars felszínéről úgy 12 éve fantasztikus, nagyfelbontású képeket készítő HiRISE kamera felvételeit rakta össze pár perces, gyönyörű utazássá egy finn filmes, Jan Fröjdman - írja az Index.

Frödjman igazából azért látott neki a NASA Mars Reconnaissance Orbiter nevű, Mars körül keringő műholdja által készített képek összefűzésének, mert ő maga is kíváncsi volt arra, hogy néznek ki a képsorok mozgás közben. De a munka kicsit nagyobb feladat volt annál, mint hogy egymás mögé kellett fűzni a fotókat.

Először ki kellett színezni a felvételeket, a HiRISE ugyanis fekete-fehér képeket készít. Ezután azonosítania kellett a felvételeken látható fontosabb dolgokat. Ezután már csak az maradt, hogy a térbeli hatás érdekében, különböző viszonyítási pontok szerint párba kellett állítani a felvételeket. „Nagyon lassú folyamat volt”, mondta Fjördman, és igaza lehet, összesen 33 ezer viszonyítási pont meghatározása kellett a végeredményhez.

Elég bosszantó lehetett a kézzel elvégzett munka után megtudni, hogy a NASA-nak természetesen van egy programja, ami ezt magától, emberi beavatkozás nélkül is megcsinálja. Szerencsére nekünk, a nézőknek ezzel nem kell törődnünk, hacsak annyira nem, hogy már csak ezért is végignézzük a finn szent őrült munkájának végeredményét.

A FICTIVE FLIGHT ABOVE REAL MARS from Jan Fröjdman on Vimeo.

 

 

index.hu

Címkék: