h i r d e t é s

Egy csapat portugál fiatal nekiment a világ vezető országainak

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Egy csapat portugál fiatal nekiment a világ vezető országainak

2020. december 10. - 16:41

2020 szeptemberében négy portugál gyermek és két fiatal felnőtt - miután mindannyian tanúi voltak a szülőföldjüket pusztító rendkívüli hőségnek és tűzvészeknek - történelmi panaszt nyújtottak be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), Európa legfőbb, az emberi jogokkal és jogsértésekkel foglalkozó intézményéhez. 

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Panaszuk elsősorban harminchárom európai ország ellen irányult, de másokat is megemlítettek benne.

A sértettek azt állítják, hogy soha nem látott kockázatokkal szembesülnek életük és megélhetésük szempontjából, és azzal vádolják az országokat, hogy azok nemcsak felelősek az éghajlat rohamléptékű változásáért, de hatékony intézkedéseket sem tettek ellene. Ez pedig a fiatalok szerint sérti az élethez, a magánélethez és az egyenlő bánásmódhoz való jogaikat. Panaszuk nem talált süket fülekre, az EJEB ugyanis 2020 november harmincadikán közleményben felszólította az országokat, hogy reagáljanak a panaszra.

Egyre többen kelnek bolygónk védelmére


Forrás: pixabay.com

A fenti csak egy közelmúltbeli példa az éghajlati ügyek egyre növekvő globális hullámában, ami a világ kormányai ellen irányul. Az elmúlt egy évben ugyanis többek között Hollandia, ÍrországSvájc és Norvégia legfelsőbb bíróságainak is hasonló ügyekkel kellett szembenézniük, valamint az Európai Unió ellen jelenleg is folyamatban van egy hasonló ügy az EJEB-en. Utóbbinak ráadásul egy másik klímaváltozással kapcsolatos panaszt is meg kell oldania, amelyet egy idős asszonyokból  álló svájci csoport indított Svájc kormánya ellen.

A portugál fiatalok esete mégis teljesen új szintre emeli a dolgokat.

A panaszuk nagysága példátlan abban a tekintetben, hogy a világ legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátói, köztük Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Oroszország, Törökország és az Egyesült Királyság ellen léptek fel. Elvégre a tét nem kisebb, mint a Föld jövője. Ettől függetlenül az ügy kockázatos volt, hiszen az ember azt gondolná, hogy az EJEB nem foglalkozik minden 'apró-cseprő' üggyel. Nos, eredetileg nem is, mert amint azt az Emberi Jogok Európai Egyezményének 35.1-es paragrafusa kimondja, az EJEB általában csak azokat a panaszokat veszi figyelembe, amelyeket korábban a nemzeti bíróságok előtt terjesztettek elő. Ez az úgynevezett „hazai jogorvoslati lehetőségek kimerülésének” elfogadhatósági kritériuma. Csakhogy ebben az esetben a sértettek közvetlenül az EJEB-hez nyújtották be panaszukat, anélkül, hogy először a portugál bírósághoz fordultak volna. A fiatalok érvelése szerint a harminchárom európai ország kollektíven felelős az klímaváltozásért, így a bíróságokon történő hosszadalmas és költséges pereskedés nem a megfelelő út. Panaszuk jellege sokkal közelebb áll Greta Thunberg transznacionális fellépéséhez, amivel jelenleg az Egyesült Nemzetek Gyermekjogi Bizottsága foglalkozik.

Kiemelt eset

Tehát mit jelent valójában az EJEB november harmincadikai bejelentése? Nagyon is sokat. Már eleve azzal, hogy nem utasította el rögtön az ügyet, a bíróság jelezte, hogy megalapozottnak tekinti, és hajlandó érdemben mérlegelni azt. Ez jelentős előrelépés tekintve, hogy az EJEB-hez benyújtott panaszok csak kis hányada jut el ebbe a szakaszba. Sőt mi több a bíróság bejelentette, hogy az ügyet eljárási szabályzatának negyvenegyedik cikke értelmében prioritásként kezeli: "Az ügyek elbírálásának sorrendjének meghatározása során a Bíróságnak figyelembe kell vennie az általa meghatározott kritériumok alapján felvetett kérdések fontosságát és sürgősségét. A tanács vagy annak elnöke azonban eltérhet ezektől a szempontoktól annak érdekében, hogy egy adott kérelmezés elsőbbséget élvezzen."

Az a tény, hogy az EJEB első éghajlat-ügyét olyan fontosnak és sürgősnek tartja, hogy gyorsított eljárást igényeljen, elég sokatmondó.

Ahogy az is, hogy közleményében a bíróság túllépett a panaszon, azzal a kérésével, hogy az alperes országok nyújtsanak tájékoztatást a sanyargatás, az embertelen vagy megalázó bánásmód és a tulajdonhoz való jog megsértésének kapcsán. A bíróságok egyébként a világ minden tájáról egyre fokozottabb figyelmet fordítanak a globális felmelegedésre. Csak néhány példa az aktuális fejleményekből:

  • Az ausztráliai Új-Dél-Wales-i Föld- és Környezetvédelmi Bíróság döntése, amelyben szakértői vallomást kért az éghajlatváltozásról abban az ügyben, amelyet a bozóttüzek túlélői a környezetvédelmi hatóságok ellen indítottak.
  • A kanadai Legfelsőbb Bíróság döntése, amely szintén gyerekek által benyújtott panasz útján új célkitűzést adott Ontario-tartomány kibocsátáscsökkentésére.
  • A Conseil d'État - a francia legfelsőbb közigazgatási bíróság - november tizenkilencedikei végzése három hónapot adott a kormánynak arra, hogy igazolja az ország kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásait.

Az EJEB-hez intézett panaszukban a portugál fiatalok az ENSZ 2019-es,
az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás hivatkoztak, ami finoman szólva csúfosan végződött. Alig két nappal az EJEB bejelentése után megjelent legfrissebb, 2020-as jelentésük, ami megerősíti, hogy a világ közel sem halad jó ütemben a fosszilis tüzelőanyagoktól való kritikus átmenet megvalósításához, amely megakadályozná a katasztrofális éghajlatváltozást. Könnyen lehet tehát, hogy a fiatalok - és közvetetten mindannyiunk - sorsa most az EJEB kezében van. (raketa.hu)