h i r d e t é s

Egy 30 alatti momentumos megkérdőjelezte az idősebbek szavazati jogát

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Egy 30 alatti momentumos megkérdőjelezte az idősebbek szavazati jogát

2020. július 16. - 17:25

 

Kádár Barnabás, a Momentum egyik alapítója, egykori elnökségi tagja a Facebookon kérdőjelezi meg az idősek szavazati jogát.

Idős asszony szavaz - a kép illusztráció! - Forrás: MTI

A hetek.hu azt írja, kampányt indított azért, hogy a fiatalok érdekében a 60 év felettiek inkább ne vegyenek részt a választásokon. Szóba kerültek az alacsonyabb képzettségűek, a szegények és a vidékiek is. 

"Miért az idősek döntik el a jövőnk?"

teszi fel a kérdést Kádár Barnabás, aki 2018-ban a Momentum képviselőjelöltje, 2019-ben pedig a párt EP-listájának 5. helyezettje volt. A „jövőkutató” politikusnak a lengyel elnökválasztás számára kellemetlen végeredménye után sikerült megfejtenie a megfejthetetlent: Andrzej Duda azért tudott nyerni, mert a „populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat”. Kádár a Facebookon megosztott bejegyzésében példaként hozza fel Donald Trump amerikai elnök megválasztását, és a Brexit szavazást is a 2018-as magyarországi országgyűlési választásokon túl. 

Kádár fel is teszi a kérdést: miért van minden embernek ugyanúgy egy szavazata? Bár hangsúlyozza, hogy ő nem szeretné senki választójogát elvenni, mégis azt tartaná célravezetőnek, ha az idősek a fiatalok érdekében egyáltalán ne menjenek el szavazni, hiszen úgysem „ők szenvedik meg majd a következményeit”. 

Különösen bicskanyitogató, hogy Kádár arról ír, hogy „történetileg érthető, hogy több évszázad elnyomása után fontos volt, hogy az addig elnyomottak is megkapják az őket megillető jogaikat”. De hiszen 30 évvel ezelőtt a mostani nyugdíjas korosztály egy meghatározó része is még fiatal volt! Átélték, kiharcolták, hogy Magyarországon ismét demokrácia legyen, megteremtve a szabadság mindazon alapjait, ami miatt most Kádár szabadon kifejtheti véleményét.

Kádár ugyan hangoztatja mind a posztban, mind a kommentekben, hogy ő senkinek a választójogát nem szeretné elvenni, viszont azt már társadalmi kampánnyal érné el, hogy bizonyos társadalmi rétegek márpedig ezzel a jogukkal ne éljenek. 

Nem igaz, hogy a fiataloknak nincs több joguk a jövőjükről dönteni. Dehogy nincs! Ha az átlagot nézzük, akkor minden ember ugyanannyi választáson fejezheti ki az akaratát. A mostani fiatalok jóval több alakalommal járulhatnak majd az urnákhoz, mint a mostani hatvan felettiek. Ilyen az élet rendje, éppen ezért rendkívül igazságtalan lenne elvárni tőlük, hogy a hátralevő időszakban ne éljenek ezzel a lehetőséggel csupán azért, mert a jövőnek, amiről döntenek, már „csak” 15, 20, 30 évét élik meg, nem pedig 60-70-et. A jövő mindenkié, ki többet, ki kevesebbet fog megélni belőle.

 

A cikk publikálásakor 42 éves vagyok, meg is kérdeztem Kádár Barnabástól, hogy véleménye szerint hány éves koromig szólhatnék bele Magyarország jövőjének alakításába. Amint válaszol, frissítjük a cikket.

Frissítés (2020. július 16. 17:52)

A Facebook messengerén váltottunk néhány szót.

Arra kérdésre, hogy meddig szavazhatok, azt válaszolta, hogy ameddig csak akarok.

Megkérdeztem, hogy miért gondolja működőképesnek azt az utat, amelyet a Facebookon posztolt. Hiszen számos közvéleménykutató kihozta azt az eredményt, hogy a szavazati hajlandóság az életkor növekedésével arányosan nő. A 30 év alatti szavazópolgárok kevésbé aktívak egy választáson, mint az idősebbek. És azzal is vitatkoznék, hogy a választásokat a kevésbé iskolázott idősebbek döntik el. A Momentum egy fiatal párt, akinek éppen az lehetne a feladata, hogy a fiatal szavazópolgárokat vigye el az urnákhoz ahelyett, hogy kikezdi az idősebb választókat.

Erre egy lájk volt a válasz.

A következő kérdésemmel visszautaltam beszélgetésünk kiindulási pontjára. Azaz én addig szavazok ameddig csak akarok, és akkor mindenki addig szavazhat, ameddig él. Adódik a kérdés, ha ez így van és nincs köztünk ebben a kérdésben vita, akkor mi értelme volt a posztnak?

"Szeretném, ha erősödne a generációk közötti párbeszéd." - válaszolta Kádár Barnabás.

Attól tartok, hogy ez nem a legszerencsésebb téma a generációs szakadék betömésére. És ez volt az a pillanat, amikor a cset véget ért: "Nem szeretnék viszont Facebook üzeneteken keresztül interjút adni ezért ha további kérdései vannak, akkor keresse a Momentum sajtóosztályát."


 

Kommentek

h i r d e t é s