h i r d e t é s

Ébredezik az altatásból a rezsidémon

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Ébredezik az altatásból a rezsidémon

2018. május 23. - 12:08

A nemzetközi energiaárak tartós emelkedését a rezsiben is figyelembe kell majd venni. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

A nemzetközi energiaárak tartós emelkedését a rezsiben is figyelembe kell majd venni, ám azok ettől még csökkenhetnek is

- ismertette lapunkkal az új Orbán-kormány egyik talányos matekpéldáját Palkovics László, a témáért felelő innovációs és technológiai miniszter.

A nemzetközi energiaárak esetleges tartós és jelentős emelkedését nem lehetne figyelmen kívül hagyni a lakossági rezsidíjakban sem - nyilatkozta lapunknak parlamenti meghallgatásai után Palkovics László, a területért felelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) irányítója, hozzátéve: a rezsicsökkentés és a hatósági energiaárak Európán belül mégis védik ettől a magyar családokat. Rögzítette: a nemzetközi olaj- és gáztőzsdék elmúlt hetekben tapasztalt ugrása ellenére a kérdés a magyarországi lakossági rezsi tekintetében nem időszerű. Ráadásul hosszabb időtávon tekintve a hazai hatósági díjak alakulása és szintje illeszkedik a nemzetközi tőzsdék ívébe.

Arra is figyelmeztetett, hogy az energia mint termék ára a rezsinek csak egy része: a számlában megfizetjük ugyanis az ellátórendszer üzemeltetési költségeit is. Tehát egy esetleges drágulási hullámot az állam és a közműcégek más eszközökkel ellensúlyozhatnak. Megismételte az előadásaiban rögzítetteket, miszerint szeretnék „fenntartani”, sőt lehetőség szerint folytatni a rezsicsökkentést.

Néhány lakást felújítanának

Az ITM fenn kívánja tartani a lakosság energiahatékonysági támogatására szolgáló Otthon Melege Programot (OMP) is – szögezte le kérdésünkre Palkovics László. A miniszter e tekintetben a közintézmények felújítását rendben lévőnek nevezte.

Ennek kapcsán emlékeztettük ama szakértői panaszokra, miszerint az Orbán-kabinet éppenséggel az eredetileg a magyar lakosságnak szánt százmilliárdos vissza nem térítendő uniós energiahatékonysági támogatást csatornázta át az állami-helyhatósági épületek rendbetételére.
Kérdésünkre, hogy az új kormány az OMP évi néhány milliárdos kereténél nagyságrendekkel bővebb uniós kasszából kíván-e a lakossági felújítások céljára is forrásokat elkülöníteni, a kérdés vizsgálatát helyezte kilátásba.

Palkovics László nyilatkozatában – azon túl, hogy egyáltalán állt lapunk kérdései elébe - az a figyelemre méltó, hogy a kötelező pártpropaganda-fordulatok mellett, még ha elvi éllel is, de megpendítette a rezsiemelés lehetőségét. Ilyenért néhány éve még fejek hullottak. Az egykori felsőoktatási államtitkár szavai mindemellett határozott meggondoltságról tanúskodnak. A nemzetközi olaj- és gázárak emelkedését az állam, illetve az energiaipar különböző tartalékai bevetésével kétségkívül ellensúlyozhatja. Szükséges viszont leszögezni, hogy ez csak ideig-óráig tartható. Három hónapja – még a Budapesti Corvinus Egyetemen működő Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) vezetőjeként – lapunkban épp Palkovics László új energetikai államtitkára, Kaderják Péter fejtette ki: a lakosság központilag megállapított rezsijének előbb-utóbb le kell követnie a piaci folyamatokat.

A Fidesz alapítói közé tartozó, az első Orbán-kabinet alatt az energiahivatalt irányító közgazdász-szakember érvelése szerint, ha a lakossági rezsi sokáig drágább a piacinál, a kereskedők előbb-utóbb úgyis a hivatalos ár alá ajánlanak. (Az utóbbi évek nemzetközi árzuhanása után a hazai közműdíjak eddig éppenséggel túlárazottnak tűntek. Ezt az E.ON nagyfogyasztású családokra szabott, az államinál alacsonyabb ellenajánlata is bizonyította. Míg a német cég kezdeményezése ellen a központi pártüzeneteket közvetítő Németh Szilárd alelnök élesen kikelt, Kaderják Péter versenyélénkítő lépésként határozottan üdvözölte azt.)

A piacinál tartósan alacsonyabb lakossági ár viszont veszélyezteti az ellátócégek egyensúlyát – tette hozzá a szakember. A nemzetközi tőzsdék ugrása már ez utóbbi veszéllyel fenyeget. Habár a REKK tanulmányait az Orbán-kabinet sűrűn felhasználta, az intézet és vezetője az elmúlt évtized során a kormányénál jóval kevésbé állam- és szabályközpontú, sokkal inkább piacpárti álláspontra helyezkedett. De a kabinethez képest a Paksi Atomerőmű új blokkjai megtérülését is borúlátóbban ítélték meg.

Nem csak a napelemeké a világ

Palkovics László ama megjegyzésünk kapcsán, hogy - mivel a napelemek este nem adnak áramot - az 50-50 százalékban atom- és napelem-alapú, kizárólag belföldi forrású áramellátási kormányterv kissé ingatagnak tűnik, úgy látja: a jövőben számos más, a napelemek termelésingadozását kiegyensúlyozó belföldi energiatermelési mód előtt is megnyílhatnak a lehetőségek.
Ezt - a tárca fő feladatához illeszkedően – a fejlesztések, az innováció révén is segíthetik.

A kormány azon dolgozik, hogy csökkentse az ország energiafüggőségét és minél nagyobb arányban magunk legyünk képesek előállítani áramot

– fűzte hozzá.

Palkovics László szavai érzékelhetően figyelembe veszik a mostantól a keze alá dolgozó Kaderják Péter sokrétű szakmai előéletét. Mindazonáltal ezt a jelek szerint igyekeznek – legalábbis kommunikációsan - egy lapra helyezni a rezsicsökkentés és annak „fenntartása” eddigi, elsősorban propagandaalapú, észérvekkel nehezen védhető politikájával. Ez nem kis kihívás: Kaderják Péter elődje, a Mol egykori jogásza, a KDNP-s Aradszki András például kísérletet se tett rá.

Jelentős a tartalék

Az elmúlt három év lakossági rezsicsökkentéseinek elmaradása okán az állami MVM-hez tartozó gáznagykereskedő, az MFGK könyveiben - mint arra Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető kutatásai felhívták a figyelmet - eddig közel kétszázmilliárd forint tartalék gyűlt össze. A kasszát a 12 ezer forintos választási gázárkedvezmény 40 milliárddal apasztotta.

Követhetőbbé tenné a folyamatokat ama olaj- illetve gázár ismerete, amivel e tartalék csökkenésbe fordul, de vonatkozó kérdésünk megválaszolásától az illetékes közműhivatal elzárkózott. Mindazonáltal szakértők továbbra is élénk, ennek folytán viszonylag alacsony árakat elérő európai gázpiacot látnak.

nepszava.hu