(Ugyanerről a 24.hu mai számában Kovács Ildikó dolgozata)

Ez, nemes egyszerűséggel marhaság!
Azt leszámítva is, hogy az ország digitális felkészültsége, illetve felkészületlensége pillanatnyilag a legegyszerűbb bejelentkezési próbálkozásokat is lehetetlenné teszi. Leszámítva, mert ez a hiátus kiküszöbölhető. Szándék és pénz kérdése.

Tehát ettől függetlenül is álomjáték. De válasszuk ketté a dolgokat!

Különféle népszavazási, választási fordulók természetesen lejátszhatók, sőt lejátszandók digitálisan. Feltéve, ha a rendszer (és a szavazó személye) abszolút védett, hacker támadásoktól és sanda politikai manőverektől egyaránt.
(Amire nálunk pillanatnyilag nincs semmi garancia. Sőt!)

Ez egy dolog! Melyet a dolgozat szerzői kevernek, általában a képviseleti demokráciában a megválasztott, szakértői gárdákkal fölszerelkezett képviselők szerepével.

Mert hát, tessék nekem megmondani, alkalmas vagyok én egy költségvetés, egy nemzetközi hitelfelvétel megítélésére?

Az athéni demokrácia, vagy a középkori firenzei demokrácia közvetlen demokratikus döntési mechanizmusa lélekszámban, problémakörben behatárolt esetkörben érvényesült, és volt üzemképes.

Össze se lehet vetni a mai világ bonyolultságával, olyan kérdéseknek az egész bolygót érintő megválaszolásával, mint a szövetségi rendszerek működése, a klímakatasztrófa elleni védekezés, legújabban a világjárvány, de akár csak országos kérdések intézésével, mondjuk az egészségügy, az oktatásügy, a pénzügypolitika terén, és nem részletezem tovább.

Ezeket az átlag polgár sok esetben még kérdésként se tudja megfogalmazni, nem hogy döntene/voksolna ilyen ügyekben.

Ha (merészen) feltételezzük a hozzáértést, akkor a stábjukkal erre (lennének) valók a képviselők.

A problémát én inkább abban látom, hogy még ezek az emberek se képesek sok esetben kompetensen dönteni. (Még egy normálisan működő képviseleti demokráciában sem.)

A képviseleti demokrácia válságjelenségeit egyrészről pont ez a körülmény generálja.
(Másfelől a körülmény, hogy a politikai pálya szereplői kiszolgáltatottak a manipulálható választói akaratnak, melynek kielégítése, vagy akár csak vonatkozó és számon kérhető ígéretek nélkül labdába se rúghatnak, akár reális, akár irreális követelésekről van szó.
Harmadrészt pedig az az ellentmondás, mely a képviseleti demokráciák 4-5 éves választási ciklusai és a problémák kizárólag hosszú távú megoldási lehetőségei közt feszül, és lehetetlenné teszi nagy ívű koncepciók megvalósítását.)

E válságjelenségek tehát fennállnak. De a javasolt módszerrel bizonyosan nem válthatók fel/le.
Sem a konkrét magyarországi viszonyok közt, sem általában.

Ez az elképzelés egy tetszetős, íróasztalon szült játék, mely az újdonságával hökkenti meg az olvasót. Aztán a mondandójával is.
(A javaslat másik kardinális kérdéskörével, miszerint a választójogi korhatárt le kellene szállítani tizenhat évre, nem kívánok foglalkozni. Bár fontosnak állítják be, ez valójában részletkérdés.)