h i r d e t é s

Duplájára emelhetik a kenyér árát

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Duplájára emelhetik a kenyér árát

2018. július 17. - 14:22

Duplájára kellene emelni a kenyér árát, hogy ne legyen veszteséges a sütőipari cégek több mint fele - ezt mondta az ATV Híradónknak az egyik hajdúsági cég vezetője. - írja a hazipatika.com.

Illusztráció: H. Szabó Sándor

Drágább lesz a kenyér

Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék Zrt. vezérigazgatója elmonda, hogy a szokásosnál eleve kevesebbet vetettek idén búzából, mint szoktak, hiszen a búza jövedelmezősége nem üti meg a napraforgóét és a kukoricáét.

Vagyis nem éri meg a búzatermesztés, de az áremelés egyik fő indoka mégis az, hogy kevesebb búza terem az idén. Így várhatóan emelkedik a liszt, és így a kenyér ára is: szeptembertől 10-15 százalékos drágulást becsülnek a szakemberek. Ez azt jelenti, hogy aki például a jelenleg 380 forintos parasztkenyeret választja a pékségben, az ősztől akár 440 forintot is fizethet.

Mennyivel drágul ősztől a liszt?

Augusztus-szeptemberben a malmoknak meg kell próbálniuk elismertetni a kilónkénti ötforintos lisztáremelést, ellenkező esetben megszűnik az iparág minimális nyeresége és banki finanszírozhatósága - mondta korábban Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki úgy számol, egy év alatt egy ember csupán 400 forinttal költ majd többet kenyérre.

"Nincsenek normális árak"

"A másik érv az emelés meleltt, hogy Európában csak Bulgáriában olcsóbb a kenyér, mint nálunk, vagyis a sütőipari ágazat szenved attól, hogy nincsenek normális árak" - ezt Szakács Tamás a mondta az ATV Híradónknak. Hozzátette, hogy ebben az évben két lisztáremelést csináltak végig úgy, hogy nem emelték a kenyér árát, de a mostani emelkedést már a fogyasztók is érezni fogják szeptembertől.

Duplázni kellene a kenyérárakat, ez nyilván rövid távon képtelenség

 - mondta

"Helyre kell tenni az ágazat jövedelmezőségét"

"A következő években helyre kell tenni az ágazat jövedelmezőségét: a sütőipari cégek 60 százaléka veszteséges, nem tudja rendesen fizetni a dolgozóit" - jelentette ki Szakács Tamás.

hazipatika.com