"Egy válás minden szempontból embert próbáló történés. Lelkileg, érzemileg és anyagilag is.

Ami az egyik pillanatban biztos és kiszámítható, egy döntés hatására szempillantás alatt válik bizonytalanná. Így van ez a katával is. Az, hogy ez az én életemben egyszerre történik, az egy másik kérdés.

Két táskával elhagyva a közös otthont, megharcolva a gyerek láthatásért, a felügyeleti jogért és még más járulékos dolgokért, a megélhetést is át kellett terveznem. Családi cégünk volt, amelyből a válás hatására ki kellett szerveznem azokat a tevékenységeket, amelyekkel korábban hozzájárultam a kis család költségvetéséhez.

Agyalni nem volt sok idő, ráadásul a szakmám ugyan fontos, de a NER világban üldözött, mert a független újságíró igencsak veszélyes a magyar jogállamra és demokráciára. De ehhez értek, ezt tanultam és a propaganda nem vonzó. Írhatnám, hogy halmozottan hátrányos helyzetből indult ez az év és végül az egyéni vállalkozásra és a katára esett a választásom.

Néhány hónap az építkezéssel telt és napi 12-16 óra munkával, ami hihetetlenül hangzik, de igaz. Voltam beteg is közben, mert „túltoltam a biciklit”, de dolgozni kellett, semmi sincs ingyen és minden napról-napra drágább. A munkának köszönhetően felépült a vállalkozásom valamennyire, nem élek jól, sok a lemondás, de a gyerekem elégedett és boldog, van mit ennünk és a rezsi is be van fizetve. Jelenleg ennyire futja, és közben július 12. lett.

Ez az a nap, amikor Orbán Viktor nem szavazta meg a kata-törvény módosítását, csak a 120 bátor kormánypárti és ezzel a lendülettel kihúzták a lábam alól a talajt.

Ahogy rajtam kívül 459 999 ember, én is számolni kezdtem és most is számolok. Egy partneremnek felvetettem, hogy évközben módosítani kellene a szerződésünket, mert megnőnek a közterheim és ennek okán „karcsú” lehet a megállapodásunkban rögzített összeg. A valóság az, hogy a partner megérti, de nem tud többet fizetni, ergo fizet annyit, mint eddig vagy bontsunk szerződést, és viszlát.

A többieknél meg sem merem kockáztatni, épp’ elég lesz év végén sakkozni az árakkal. De ez a döntéshozókat nem érdekli, mert mondjuk ki, ahhoz, hogy érzékeljék azt a vihart, amit a kata-törvény módosításával kavartak, ahhoz ki kellene mozdulni az elfántcsont toronyból, de ehhez ambíciójuk nincs.
Azután az is eléggé bánt, mit bánt, idegesít, hogy a katásságom okán most velem szemben hergelik azokat, akik nem katáznak, hanem valahol kuliznak és a közmédiát fogyasztják. Miért kell folyamatosan egymásnak ugrasztani a társadalom különböző csoportjait?

Most tényleg én vagyok az ellenség, mert kevesebbet fizetek be törvény szerint és ezért a Gizi néni nyugdíja veszélybe került? Talán vissza kéne tenni a közösbe a kilopott és kiügyeskedett közpénzeket és akkor némileg konszolidálódhatna a helyzet."

Név és cím a szerkesztőségben