h i r d e t é s

Dr. László Imre: A beérkezett pályázatok ismeretében nem támogatjuk a Kelenföldi városközpont eladását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Dr. László Imre: A beérkezett pályázatok ismeretében nem támogatjuk a Kelenföldi városközpont eladását

2022. január 11. - 16:00

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere a XI. kerületi képviselő-testület következő ülésén azt fogja javasolni, hogy nyilvánítsák eredménytelennek a Kelenföldi városközpont értékesítésére kiírt pályázatot, miután a beérkezett pályamunkák egyike sem volt összhangban a környéken élők, elmúlt hónapokban megfogalmazott elvárásaival. 

A polgármester erről ma az újabb, civilekkel folytatott párbeszéd alkalmával értesítette is az érintetteket, akikkel a kezdetektől – publikáltan, visszakereshetően – folyamatosan egyeztetett. 

A többségében a főváros tulajdonában lévő Kelenföldi városközpont felújítása és átalakítása szükséges lenne. Mindazonáltal a kerület felkérte a főváros vezetését, hogy a módosított Kerületi Építési Szabályzatnak (KÉSZ) elfogadásáig tekintsen el az értékesítés újabb meghirdetésétől. Újbuda képviselő-testülete tavaly decemberi határozata alapján a polgármester a lakosság és az érintett vállalkozások bevonásával felgyorsítja a Kelenföldi városközpont területére érvényes KÉSZ 1. ütemének felülvizsgálatát. 

Annak érdekében, hogy a lakók elvárásai a lehető legnagyobb mértékben érvényesüljenek az új szabályzatban, törekszünk a minél alacsonyabb beépítési intenzitásra és a nagyobb zöldfelületi arányra, valamint a lakosság számára szükséges kereskedelmi szolgáltatások folyamatos elérhetőségére. 

2021-ben ismét megtapasztalhattuk, hogy egy alapvetően jó szándékú elképzelésről is milyen egyszerűen lehet félretájékoztatni a kerület lakosságát. Ehhez nagyon értenek a helyi Fidesz-KDNP-s képviselők. A Kelenföldi városközpont ügye is annak példája, hogy egy alapvetően hasznos törekvés, amely szerint fel kellene újítani ezt a mostanra korszerűtlenné és rossz állapotúvá vált ingatlanegyüttest, a hamis információk közlésével politikai hangulatkeltés áldozata lesz. Újbuda továbbra is kiáll a kerületiek érdekeiért!