h i r d e t é s

Dopeman után MZP is elővette a StarWars-os hasonlatot, csak másra vonatkoztatta

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Dopeman után MZP is elővette a StarWars-os hasonlatot, csak másra vonatkoztatta

2021. október 21. - 12:52

Márki-Zay Péter szerint a jelenlegi kormányfő kétségtelenül meglévő tehetségét rosszra használta, és tekintélyelvű rezsimet alakított ki, akárcsak a Csillagok háborújában szereplő gonosz a Halálcsillagon. 

Márki-Zay Péter azon van, hogy elűzze a hatalomból nacionalista Orbán Viktort, akit a Halál csillagának nevezett. A Csillagok háborújának negatív hőse úgy került elő az interjú során, hogy az ellenzék miniszterelnökjelöltje szerint vetélytársa is azt csinálja, mint a filmbéli alak: kétségtelenül meglévő tehetségét rosszra használta, és tekintélyelvű rezsimet alakít ki, akárcsak a Halálcsillaga. Azaz elcseszte a dolgot. - írja a Yahoo/AFP

A hírügynökség olyan karizmatikus kívülállónak nevezi a hódmezővásárhelyi polgármestert. Ő maga saját bevallása szerint mindazokhoz kíván szólni a politika spektrum összes szegmensében, akik friss levegőre vágynak. Elemzők szerint egyik szokásos kategóriába sem fér bele, ám éppen ez teszi igen veszélyessé a hivatalban lévő kormányfő számára. Mellesleg ő maga is elismeri, hogy nem tipikus.

Magát hagyományos konzervatívként jellemzi. Támogatja a meleg jogokat és olyan országot akar, ahol a szeretet uralkodik, nem pedig az a fajta gyűlölethadjárat, amit Orbán folytat több kisebbség, így LMBT-közösség valamint a migránsok ellen. A hajtókáján lévő kék szalag a korrupció elutasítását jelképezi. Annak idején a Fidesz támogatója volt, de megjegyzi, hogy a párt első kormányzása idején még voltak fékek és ellensúlyok.

Törekvése az, hogy visszacsinálja a demokráciaellenes fordulatot. Jelszava: demokrácia, jogállam, piacgazdaság, európai integráció. Amikor Amerikában dolgozott, sokat tanult Obamától, de jó csodálja Macront is. Ügyesen használja a közösségi médiát a fiatalok megnyerésére.

Azt fejtegeti, hogy szakértelme a marketing területén megvédi a hatalombarát média támadásaitól, viszont segít neki az ellentámadásban. Márpedig az üzenetét úgy kell megfogalmaznia, hogy az erősebb legyen, mint a másik félé. De mindig meg lehet találni a megfelelő választ a propaganda hazugságai ellen. Olyasmit kell mondani, ami kellőképpen radikális, így mindenkihez eljut.

Ilyen volt pl. hogy a fél Orbán-kabinet meleg, amivel vitát igyekezett kiprovokálni. Ezzel a egyben melegeket próbálta megvédeni a hatalom gyűlöletkampányával szemben. Merthogy a homoszexualitásban nincs semmi szégyellnivaló. Megjegyzi ugyanakkor, hogy ha csak szép dolgokat hangoztatna, akkor a tömegek nem hallják meg a hangját. (nepszava.hu)