h i r d e t é s

Donáth Anna bocsánatot kért az ellenzék veresége miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Donáth Anna bocsánatot kért az ellenzék veresége miatt

2022. április 05. - 16:18

A Momentum Mozgalom elnökének megoldási javaslatai is vannak, mit kellene máshogy csinálni. 

Donáth Anna - Forrás: Donáth Anna Facebook oldala

„Bocsánatot kérünk. Bocsánatot kérünk tőletek, mert az Orbán-rendszer ellenzékeként nem tudtunk élni azzal a bizalommal, amit belénk fektettetek az elmúlt években, egészen az utolsó órákig” - írta kedd délután egy rendkívül csüggedt arcú portréval kísért Facebook-bejegyzésében a Momentum Mozgalom elnöke.

Donáth Anna jelezte, éjt nappallá téve dolgoztak, felszántották az országot, nem csak a kampányban, hanem folyamatosan. A legkisebb falvakban is voltunk, kopogtattunk, tettük a dolgunkat, amiről azt hittük, sikerre vezethet. De ez nem volt elég. Mélyen át kell gondolnunk, miért nem, és hogy mit rontottunk el. Hogy mit tudunk másképp csinálni. Hogy mi az ellenzéki politizálás jövője. Akkor is, ha ebben az autoriter rendszerben az egyenlőtlen feltételek miatt ezerszer nehezebb többséget teremteni - tette hozzá.

Ezt követően három pontban foglalta össze javaslatát.

Az egyik, hogy sokkal mélyebben meg kell érteni azt, hogy miért vették komolyabban Orbán Viktor politikai ajánlatát annál, mint amit az ellenzék kínált. Nem elég azzal elintézni, hogy a városokban informáltabbak az emberek, míg a „vidékre” nem jutnak el az információk. Az egész országban erősödött a Fidesz, így nem szabad egy Budapest-vidék ellentétre redukálni a magyarázatokat. 

"Propaganda ide vagy oda, az emberek félelemérzete – például a háború kapcsán – valós, akkor is, ha azt a félelemérzetet hamis információk alapján alakítják ki magukban. Ezeket a létező érzelmeket nem lehet ignorálni. Sőt, pont, hogy az ilyen érzelmekkel rendelkező választók felé kell megértően viszonyulnunk" - magyarázta.

Utolsó pontként pedig azt tartja fontosnak, hogy minden településen jelen kell lenniük. Elismerte, ezt könnyebb mondani, mint csinálni. Úgy véli, nem elegendő, hogy városokból érkező ellenzéki aktivisták szórólapoznak a legkisebb falvakban. Ez maximum az első lépés. „Nincs más út, mint hogy még jobban, még nagyobb energiával folytassuk. Hogy meghallgassuk az ott élőket, hálózatokat építsünk ki, és hihetőbb, valódibb válaszokat kínáljunk annál, mint amit Orbán és propagandája kínál. És még ezek is csak az első lépések. Nincsenek még meg a pontos megoldásaink. Nem mondhatom két nappal a választás után, hogy tudjuk az egyértelmű irányt. Nem tudjuk. De egyben biztos vagyok: hittel és reménnyel tudjuk megcsinálni. Mert ez a mi országunk is és a mi jövőnk is” – zárta bejegyzését a Momentum Mozgalom elnöke.

A politikus javaslatai némiképpen konkrétabbak annál, mint amit a hatpárti ellenzék két nap után közölni kívánt szavazóival. Mint lapunk is beszámolt róla, a közösen induló pártok egy meglehetősen kínos magyarázkodást tettek közzé, melynek lényege az volt, hogy mindent megtesznek azért, hogy hasonló többé ne fordulhasson elő. (Népszava)