„Nem érzi úgy, hogy az ellenzék már mindent kipróbált, itt a negyedik kétharmad, s ennek végérvényesen vége van?

Nem. Nagyon sokat gondolkodtam a választások után, és arra jutottam, soha nem volt annyira fontos az ellenzéki szerepvállalás, mint most, amikor tényleg súlyos az apátia. Az otthoni mintám mindig is arról szólt, hogy a legnagyobb elnyomásban is mennyire fontos hangot adni azoknak, akiket a rendszer elnyom. A kétharmad üzenete, hogy az ellenzéknek végig kell gondolnia saját szerepét.

Az elmúlt tizenkét év ugyanis azt mutatja, hogy csak arra vagyunk jók a rendszernek, hogy a demokráciát mímelve ujjal mutogathasson ránk. Eközben azt is látni kell, hogy képviseletet adni rendkívül fontos akkor, amikor a hatalom ennyire önző és embertelen módon lép át az állampolgárainak egy jelentős részén. Ha csak egy-egy család, ha csak egy-egy kilakoltatásra váró ember hitét visszaadjuk abban, hogy van értelme Magyarországon élni, mert helyette is kimondjuk azt, amit ki kell mondani, akkor már megérte folytatni.

Igen, csakhogy mintha a választók, így a negyedik kudarc után, mintha elveszítették volna a hitüket.

A gyászmunka hosszú folyamat, főleg akkor…

…amikor sokan a hetvenes évek kiúttalanságában érzik magukat.

A történelem során sokan és sokszor érezték azt, hogy ugyan, mitől lenne jobb a holnap. De mindig volt holnap, mindig volt remény. Elég csak Ukrajnára gondolni, ahol a miénknél elmondhatatlanul nehezebb helyzetben is van hitük és reményük az embereknek abban, hogy lesz egy jobb holnap. A mi feladatunk az, hogy minél hamarabb reményt adjunk és irányt mutassunk.” (jelen.hu) / mandiner.hu