h i r d e t é s

Diplomás ápoló perelte be a Honvédkórházat, mert nem kapott végkielégítést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Diplomás ápoló perelte be a Honvédkórházat, mert nem kapott végkielégítést

2019. július 31. - 14:09

Nem akart kényszerből katonai státuszt vállalni.

Forrás: MTI

Diplomás ápoló, ötgyermekes édesanya indított munkaügyi pert korábbi munkahelye, a Honvédkórház egyik intézete ellen, ahol tíz éven át dolgozott közalkalmazottként. - írja a 24.hu

Foglalkoztatása idén januárban szűnt meg, mert nem volt hajlandó honvédelmi alkalmazotti jogviszonyt létesíteni. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele azt kéri a bíróságtól, hogy a kórház fizesse ki neki az elmaradt végkielégítését.

Az Országgyűlés tavalyi utolsó, viharosra sikeredett ülésén nem csak a túlóratörvényt és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt fogadták el, hanem a honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szólót is. Ennek az lett a következménye, hogy a honvédségnél, így a Honvédkórházban és tagintézményeiben is megszűnt annak a lehetősége, hogy valaki civil közalkalmazottként dolgozzon tovább — számol be honlapján a jogvédő szervezet.

Mint írják: a közalkalmazott dolgozóknak csak néhány napjuk volt arra, hogy eldönthessék, vállalják-e az új feltételeket. Bár az ígéretek szerint honvédelmi alkalmazottként valamivel több pénzre számíthattak, mint korábban,

de az új jogviszony szigorúan korlátozza véleménynyilvánítási szabadságukat és gyülekezési jogukat is. Sőt, még külföldi utazásaikat is be kell jelenteniük a főnöküknek.
Továbbá a főnöki utasítást nem bírálhatják, párt nevében és érdekében nem vállalhatnak közszereplést sem.

Mindezekre a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele, aki nem katona, hanem betegek gyógyításával foglalkozó ápolónő, nem volt hajlandó, ezért nem fogadta el a jogviszony megváltoztatását, és nem írta alá az elé tolt nyilatkozatot. Azok, akik így tettek, nem kaptak végkielégítést a ledolgozott évek után.

Felfoghatatlan, hogy amikor az egészségügy vészes munkaerőhiánnyal küzd, bürokratikus pótcselekvések miatt miért kell felkészült szakembereket elbocsátani. De ha már megtörténik, vajon miért nem lehet azt méltányosan tenni? Tízévnyi, fizikailag és lelkileg is nehéz közalkalmazotti munka után kötelezően háromhavi illetménynek megfelelő végkielégítés dukál. Sok mindent elárul az egészségügyi bérekről az összeg: ez ügyfelünk esetében kevesebb, mint 800 ezer forintot jelent. Mi ennek megállapítását kérjük a bíróságtól

– nyilatkozta Tóth Balázs, az ápolónő ügyvédje. (24.hu)