h i r d e t é s

Die Welt: Orbán szavai felértek egy EU-kilépési nyilatkozattal

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Die Welt: Orbán szavai felértek egy EU-kilépési nyilatkozattal

2015. november 04. - 11:12
0 komment

Orbán Viktor felmondta a közösséget Európával – írta kommentárjában a Die Welt a magyar kormányfő menekültügyről tett brüsszeli kijelentésével kapcsolatban.

Forrás: Die Welt

A "menekültkérdéssel mélyen bekúszik Európába egy probléma, amely a – még meg sem oldott – pénzügyi válsággal szemben nem pacifikálható hagyományos eszközökkel" – írta azEurópa hatalmas feladata címmel megjelent kommentárjában Thomas Schmid a HVG szerint.

A Die Weltben megjelent írás szerint a harmincéves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békéhez és az 1815-ös bécsi kongresszushoz hasonlóan ismét egy nagy nemzetközi kongresszust kell rendezni preventív módon, mielőtt a válság a teljes kimerültségbe taszítja a kontinenst.

A szerző hozzátette, hogy az EU-t fenyegeti egyebek mellett a keleti-nyugati megosztottság, ennek a veszélynek a súlyosságát mutatja Orbán Viktor legutóbbi brüsszeli kijelentése a válságról rendezett tanácskozáson felvett megfigyelői szerepről.

Ez a kijelentés olyasmi volt, mint egy "kilépési nyilatkozat az EU-ból", de mindenképp egy "erős jelzés" arról, hogy Orbán számára a nemzet abszolút elsőbbséget élvez az EU-val szemben, és azt jelenti, hogy a magyar kormányfő "felmondta a közösséget" Európával – tette hozzá.

 

hvg.hu