h i r d e t é s

Deutsch a politikai elbutulásról

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Deutsch a politikai elbutulásról

2017. október 23. - 10:11

Jeszenszky Géza rovására sok mindent fel lehet írni. Első sorban és legfőképpen azt, hogy a Fidesz támogatója lett. 

Forrás: hirtv.hu

És maradt támogatója sokáig azután is, hogy a pártról és annak vezéréről kiderült az, hogy egy szélsőséges, hibbant csürhe. Bárhogy is az MDF egykori politikusának mára felnyílt a szeme.

Ami a Fideszt illeti szélsőséges voltának egyértelmű bizonysága az is, hogy megtűr sorai közt olyanokat, mint Deutsch Tamás, akinek a féktelen életviteléről szóló híresztelések tükrében sem igyekszünk hitelt szavazni.

Jeszenszky nyilatkozatát a Hír TV is közölte:

„Szégyen, ahogy a kormány lenézi a magyar választók intelligenciáját a Soros-terves konzultációval” – így nyilatkozott a Magyar nemzetnek Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, korábbi washingtoni és oslói nagykövet. A kormánypártok bevándorlásellenes kampányát tragikomikusnak tartja, mert miközben a migránsokkal riogatnak, több mint tízezer gazdag bevándorlót, köztük bűnözőket is beengedtek Magyarországra a letelepedési kötvényekkel. Jeszenszky azt mondta, nincs Soros-terv, Soros Györgynek vannak ugyan változó elgondolásai a migrációs válságról, de az, amit a Fidesz a szájába ad, hazugság, aki pedig elhiszi mindezt, megtévesztés áldozata lesz.”

Sajnos kénytelenek vagyunk az egykori külügyminiszter szavait megkérdőjelezni, miszerint a magyar nép intelligenciát lenézné a kormány. Annak tükrében, hogy milyen feliratokkal van tele Hűvösvölgy és környéke, a kormány pontosan tudja, hogyan kell szólni a néphez, hogy annak önállótlan és egyben legnagyobb rétege engedelmesen kövesse a hirdetett retorikát.

Mindettől függetlenül Jeszenszky egyéb állításai megalapozottnak tűnnek. A Fidesze kiválóan profitáló üzletet csinált a magyar állampolgárok megtévesztéséből.

Az pedig, hogy Deutsch Tamás szólásra emelkedik az ügyben, lényegében beismerő vallomással is felér.

Különösen cseng a „politikai elbutulás” kifejezése Deutsch szájából. Különösen azért, mert esetében az elbutulás fel sem merülhet. A Fidesz levitézlett „szépfiúja” sosem volt az ész mintaképe.

Nem vagyunk továbbá biztosak abban sem, hogy bölcs dolog volt a szépfiú részéről nekimenni Bod Péter Ákosnak.