h i r d e t é s

Délután 3-ig tart a káosz Esztergom belvárosában

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Délután 3-ig tart a káosz Esztergom belvárosában

2016. március 03. - 10:09
0 komment

Tegnap írtuk, hogy félpályás útzár van a Bajcsy-Zsilinszky úton, a "fürdőkanyarban". 

Mára annyit változott a helyzet, hog délután 15 óráig teljes szélességben lezárták az utat.

Reggel 7 óra óta teljesen lezárták a munkálatok miatt a Bajcsy-Zsilinszky utat. A javítás alatt lévő vízvezetékkel szemben gázvezeték van, amely átmegy az út alatt. Nnnek a vezetéknek a kutatófúrásának idejére lezártákteljes szélességében az utat. A városközpontot a Bánomi áttörés felé lehet elkerülni. A lezárás minden járművet érint, beleértve a helyi és távolsági buszjáratokat is.

A Zöld házzal szemben lévő buszmegállóban ideges, tanácstalan emberekkel találkoztunk, a Volán társaság, vagyis a KNYKK semmilyen utastájékoztatásról nem gondoskodott, az utazó emberek blikkre szaladgálnak a Rákóczi tér környéki buszmegállók között és egymást kérdezik arról, hol állnak meg az autóbuszok. A szentendre felé közlekedő távolsági busz, a (Malátánál) Vörösmarty utcában állnak meg.

A Közút munkatársától úgy tudjuk, a lezárás csütörtök 15 óráig tart.