h i r d e t é s

Debreceni civilek köszönete az egészségügyben dolgozóknak 

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Debreceni civilek köszönete az egészségügyben dolgozóknak 

2020. március 29. - 15:03

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete 10 éve minden hónap utolsó vasárnapján mintegy 150 fő rászoruló részére Debrecenben, Petőfi téren ingyenes ebédet oszt. 

A kialakult vészhelyzetben, nyilván ezt nem tudtuk most megtenni. Az ételosztásokat határozatlan időre fel kellett függesztenünk. 

A kis közösségünk úgy döntött, hogy vasárnap a megye három egészségügyi központjába, a frontvonalban életüket is kockáztató egészségügyi dolgozókat vendégeljük meg. Ők azok, akik mérlegelés nélkül túlórázva, bátran szembenéznek a vírussal, s helytállnak, jóllehet remegnek értük családtagjaik.

Ezért 2020.március 29-én vasárnap 10-11 óra között a Kenézy Kórház  SBO és intenzív osztályán, a DE Sürgősségi Klinika SBO, Mentőállomáson adtuk le az ebédet. Minden rendszabályt betartva, előre csomagolva, védőfelszereléssel vittük a töltött káposztát. Az egészségügyi dolgozók, akik átvették tőlünk az ebédet, elmondták, köszönik a támogatást, jó érzés tudni, hogy az emberek mellettük állnak ezekben a nehéz órákban. 

Hálásan köszönjük mindenkinek, s nyilván nemcsak az egészségügyben dolgozók, de minden szolgáltatónak az  áldozatos munkáját. EMBERSÉGBŐL KIVÁLÓRA VIZSGÁZNAK, nap mint nap.

Köszönjük a médiumok munkatársainak a  hitelesen tájékoztatást, segítségüket abban, hogy a lakosság fegyelmezetten viselje a nehéz bezártságot. 

Jó egészséget Mindenkinek! Tegyünk közösen az emberekért. Aki teheti maradjon otthon. 

 

Szabó Zoltánné az egyesület alelnöke