h i r d e t é s

Dallopással vádolják Nagy Ferót

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Dallopással vádolják Nagy Ferót

2019. február 20. - 09:17

Dallopással vádolják Nagy Ferót. Az egyik legnagyobb slágeréről azt állítják, hogy egy brit zenekartól nyúlta le.

Nagy Feró Tusnádfürdőn 2015. júliusában - Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Nagy Ferót, A Dal 2019 zsűritagját vádolják dallopással – írja a Bors

Egy kommentelő azt állítja, a Beatrice legnagyobb slágeréről, hogy koppintás: az angol Gene Loves Jezebel együttes Motion of Love című száma egyértelműen megegyezik a Beatrice Azok a boldog, szép napok című számával. 

Internetes források szerint a Beatrice slágere 1987-ben jelent meg, némileg később, mint az angol banda szerzeménye. Mint Szigeti Ferenc, a Karthago együttes zenésze a bulvárlapnak elmondta, kétségtelenül vannak nagyon hasonló részek, ám szerinte nem feltétlenül kell tudatos plagizálásról beszélni, hiszen felmerülhet az úgynevezett zeneszerzői utánérzés, amely tudat alatt előhozhat olyan dallamokat, amelyeket akár sok évvel azelőtt hallott valahol a szerző.

Nagy Feró állítja, még csak nem is hallott az angol együttesről. Igaz, ő csak a szöveget szerezte.

„Attól még, hogy előbb adták ki, lehet, hogy mi előbb megírtuk, ők hallották meg tőlünk, és ők lopták el tőlünk. Nem létezik, hogy mi lopott nótát adtunk elő valaha is. (…) Ez egy senkiházi zenekar, ha valaki lopott, akkor ők voltak, de én nem hallom benne a mi zenénket”

– jelentette ki az énekes. (nlcafe.hu)