h i r d e t é s

Csődöt jelentett az elektrosokk-gépek gyártója az okozott károk miatt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csődöt jelentett az elektrosokk-gépek gyártója az okozott károk miatt

2022. április 04. - 12:36

Annyi pert indítottak a kárt szenvedett páciensek az elektrosokk-gépeket gyártó MECTA cég ellen, hogy az nem tudott felelősségbiztosítást kötni a gépeikre, így végül csődeljárást kezdeményezett. A cég a kritikusait okolja a csőd miatt, miközben készülékeik súlyos és maradandó károkat okoztak embereknek világszerte.

A kép illusztráció! - Forrás: Freedom Magazine

Világszerte mindössze két vállalat gyártja az elektrosokk-kezelésekhez használt készülékeket, melyek közül az egyik, a MECTA Corporation, csődeljárást kezdeményezett. Az Egyesült Államokban ugyanis mindkét cég ellen nagyszabású pereket indítottak azok a sokk-kezelt betegek, akik maradandó agykárosodást vagy egyéb sérülést szenvedtek a kezelések hatására. A perek egy része azért indult, mert a betegek emlékezetéből teljes életszakaszok törlődtek ki: nem emlékeznek a gyerekkorukra, a házasságukra, vagy az iskolai képzésükre és munkatapasztalataikra – ezzel egész életük ment tönkre. Másrészt azzal vádolták a gyártót, hogy nem tudatták megfelelően a készülékkel kapcsolatos kockázatokat a felhasználókkal.

Mivel nagy számú per indult a SpECTrum nevű sokk-készülékek miatt, a MECTA nem tudott felelősségbiztosítási szerződéseket kötni rájuk, és abba kellett hagyniuk a gyártásukat és szervizelésüket, így hatalmas bevételektől estek el.

A cég, teljesen figyelmen kívül hagyva az általuk okozott károkat, azt állítja, hogy egy ellenük folytatott összehangolt kampány – melynek részét képezik a kártérítési perek – juttatta őket olyan helyzetbe, hogy csődeljárást kellett kezdeményezniük. A MECTA és a másik amerikai sokkolóeszköz-gyártó, a Somatics Inc. ellen összesen több mint 20 per indult el. A MECTA arra hivatkozott, hogy "...számos, közel azonos pert indítottak szerte az országban", és hogy a cég jelenleg öt folyamatban lévő kártérítési ügyalperese–mindegyiket két Los Angeles-i ügyvédi iroda nyújtotta be.

A MECTA alelnöke, Adrian Kettering elmondta a csődbíróságnak: "Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának [FDA] támogatása és az ECT-vel [elektrosokkal] kapcsolatos rendkívül sikeres tudományos kutatások széles köre ellenére a MECTA sajnos nem mentes a kritikusoktól és ellenzőktől." Ugyanakkor még az FDA 2018. decemberi, az ECT-re vonatkozó végleges szabálya is tartalmazza, hogy az ECT-eszközökön ezt a figyelmeztetést kell feltüntetni: "Az ECT-kezelés hosszú távú biztonságossága és hatékonysága nem bizonyított."

A magyar kórházakban (egy korábbi felmérés alapján) gyakrabban használt sokk-készülék, a Thymatron weboldalán egyértelműen fel van tüntetve, hogy az ECT kezelések agykárosodást és maradandó memóriakárosodást okozhatnak.

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete (CCHR – Citizens Commission on Human Rights) az elektrosokk-kezelés egyik legeredményesebb ellenzője. Online petícióját több mint 126 000 aláírás támogatta az ECT betiltása mellett. A CCHR segített elérni, hogy 1976-ban Kaliforniában betiltsák az ECT kiskorúakon történő alkalmazását, és ezt három másik állam is követte. 1976 óta a szervezet tanúskodott a Kongresszus, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) és az állami törvényhozók előtt a gyakorlat betiltásának szükségességéről. A szervezet magyarországi csoportja 2019-ben nagyszabású békés, tiltakozó tüntetést szervezett Budapesten, amikor az elektrosokkot támogató pszichiáterek a városban tartottak ECT-konferenciát. A pszichiáterek saját adatai szerint évente mintegy 1,4 millió embert vetnek alá elektrosokknak világszerte.

Jan Eastgate, a CCHR nemzetközi elnöke így reagált a MECTA csődeljárási beadványára: "Az elektrosokk áldozatai végre vigaszt meríthetnek abból, hogy legalább egy »sokk-készüléket« kivontak a forgalomból; ez azonban precedensértékű kellene, hogy legyen, és az összes ilyen káros eszköznek el kell tűnnie a piacról." (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány)