h i r d e t é s

Csizma az asztalra: Vidnyánszky katonatisztre cseréli az eddigi kancellárt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csizma az asztalra: Vidnyánszky katonatisztre cseréli az eddigi kancellárt

2020. szeptember 30. - 06:08

Hiába volt az eddigi kancellárnak év végéig szerződése, Vidnyánszky úgy döntött, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kell az SZFE-re.

Szarka Gábor, a HM kabinetfőnöke beszédet mond, még 2012-ben - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Színház- és Filmművészeti Egyetem fölé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja, helyére pedig Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke kerül, értesült a 444 több egyetemi forrásból.

Miután 2015-ben bevezették az egyetemi kancellária rendszerét, Orbán először Vidnyánszky egyik alkalmazottjának feleségét, a korábban a Fidesznek dolgozó Papp Csillát jelölte erre a posztra az SZFE-n, de a heves tiltakozásnak köszönhetően végül Vonderviszt Lajos került a kancellári székbe. Színházi kötődése neki sem volt, korábban a veszprémi egyetemen tanított, majd az ELTE és az OSZK informatikai vezetője volt. Egyetemi források arról számoltak be a lapnak, hogy Vonderviszt jó viszonyt alakított ki az intézmény vezetőivel, érdeklődött az oktatás iránt, még a vizsgaelőadásokat is rendszeresen látogatta. Megbízatását 2017-ben újabb három évre hosszabbították meg.

Az elmúlt időszakban azonban nem mindenben értett egyet a kancellár és az egyetem vezetősége, Vonderviszt ráadásul Vidnyánszkyék kérésére átadta a fenntartó alapítványnak a sztrájkolók névsorát, amit az egyetemi dolgozók sztrájkbizottsága igencsak nehezményezett. Mindez azonban nem volt elég, Vondervisztnek pedig hiába szólt idén december 31-ig a szerződése, a lap úgy tudja, kedden reggel Vidnyánszky behívatta, és közölte vele, hogy közös megegyezéssel távozik, egyben bemutatta neki az utódját.

Aki nem lesz más, mint Szarka Gábor, aki gépesített lövész tisztként végzett a katonai főiskolán, majd biztonságpolitikai és jogi diplomát is szerzett. 2010-ben léptették elő ezredessé, és ekkor lett Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, majd miniszteri biztosa. 2013-tól katonai attaséként képviselte a kormányt Párizsban, majd egy nagy állami cég, a NIPÜF stratégiai igazgatója lett. A kancellári székbe a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkezik, ahol az egyetemi campusért felelős főigazgató volt 2019 óta, írja a lap. (magyarnarancs.hu)