h i r d e t é s

Csínom Palkovics

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Csínom Palkovics

2021. április 20. - 17:15

Ez az ember nagy svihák! Csak tetteti magát hülyének! Az igen erős Fidesz-mezőnyben is a legnagyobb hazugok közé verekedte le magát, és blődlijeinek ostobasága, primitívsége egyenesen Kósáéval vetekszik. Ami azért bravúr!

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter - Forrás: Kovács Tamás / MTI

Emlékszünk az MTA esetére Tóth Marival? Tárgyalni kívánunk az Elnök úrral! Nem nyúlunk a kutatóintézetekhez! Meghívjuk az Elnök urat az egyeztetésre! (Nem hívták meg.)
Nem kívánjuk csorbítani az Akadémia önállóságát! Nem vesszük el a vagyonát!
A Közgyűlésen minden kérdést meg fogunk vitatni! (Nem jelent meg.)

Akkor egyszerűen csak hazudott. Úgy, hogy a szavainak persze Lovász Lászlón kívül senki nem adott hitelt.
(Lovász naivsága annál is meglepőbb, mivel ő, akadémiai jelmezben ugyanazt művelte a Lukács Archívummal, amit Palkovics vele.
Megállapodtunk az önkormányzattal a bérleti díjról és a felújítás költségeiről! Nem költöztetjük ki a Lukács Archívumot! Csak a felújítás idejére költöztetjük ki a Lukács Archívumot! Megszüntetjük a Lukács Archívumot a jelenlegi formájában.)
Egyszóval sajnálná a nehézség Lovászt, amiért Palkovics a bolondját járatta vele! Mi az MTA-t (és a Lukács Archívumot sajnáljuk!)

Aztán jöttek a kutatóintézetek, és jött a felsőoktatás. Ne menjünk most bele.

Szóval Palkovicsnak már eddig se hitte senki, kompetens ember, egy szavát se.
De ahová most züllött, az tőle is váratlan volt!

Hogy aszongya: "nem kell ahhoz egyetemet alapítani, hogy kémközpontot létesítsen valaki!"
Hát igen! Nem kell! Nem kell feltétlenül. Ahogy Orosz Beruházási Bankot se kell ide engedni, hogy kémközpontot hozzanak létre, diplomáciai kiváltságokkal egy idegen országban, Európának, ha nem is a közepén, de, na!

Egyiket sem kell! De lehet! Sőt! Célszerű! Mert mi egyéb célja lenne itt egy kínai egyetemnek? (Egy orosz banknak?) Sehova se használható diplomával, de öt-hatezer hallgatóval, néhány száz oktatóval, akik közé kiválóan elrejthetők a hálózati személyek, akik hozzá is juthatnak mindenféle információhoz – meg aztán képezhetők is. Sztálin a kínaiak nélkül is megoldotta a Cambridge-i ötökkel.

"Ugyanolyan egyetem lesz, mint bármelyik angol!"
Na, kérem! Most ne menjünk bele! Csak egyetlen kérdés: akkor miért nem velük kötött Orbán megállapodást?

"Az egyetem nem fog ideológiai képzést folytatni!"
Hát erre nem más, mint Hszien pártelnök felelt meg: "a kínai egyetemeknek a Kínai Kommunista Párthoz teljesen hű hallgatókat kell nevelniük!"

Szóval, Palkovics Úr? Nagyon gyenge!
Persze mindegy! A döntés megszületett, abba élő ember úgysem szólhat bele.
A sok talpas meg elhiszi, hogy remek ötlet volt, vagy nem érdekli, vagy nem is hallott róla. A többi meg csak okvetetlenkedés.

Mégis! Az önbecsülés! Az nem számít?Hogy ilyen marhaságokat hord össze, a legnagyobb cinizmussal! Mert az írás megmarad!
Úgyhogy ma már a szó se száll el.

Palkovics csak vendég a Fidesz-akolban. Orbán a magánszférától kölcsönözte ki 2018-2022-re.
Mit kíván a magyar nemzet? Többek közt azt, hogy a jeles férfiú mihamarabb térjen vissza a versenyszférába!

Ez nem fogja megoldani a gondjainkat. De eggyel kevesebb!

Címkék: