h i r d e t é s

Csendes fekete lyuk ólálkodik galaxisunk szomszédságában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csendes fekete lyuk ólálkodik galaxisunk szomszédságában

2021. november 14. - 06:11

Újabb kozmikus szörnyeteget fedeztek fel csillagászok, melynek segítségével egy lépéssel közelebb kerültek a fekete lyukak működésének megértéséhez.

Forrás: elperiodico.com.gt

Először sikerült asztronómusoknak észlelniük egy csendes fekete lyukat, amiről kiderült, hogy veszélyes közelségben van a Tejútrendszer viszonylatában – olvasható a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society tudományos folyóiratban megjelent tanulmány hasábjain.

A nagyjából 160 ezer fényévre található törpegalaxis, a Nagy Magellán-felhő mélyén rejlő, NGC 1850 névre keresztelt csillaghalmaz közepén található, azonos elnevezésű fekete lyuk vonzáskörzetében több ezer égitest van, a monstrum pedig csak arra vár, hogy lecsaphasson rájuk.

A fekete lyukak általában óriási mennyiségű halálos sugárzásokat bocsátanak ki magukból, ezáltal felemésztik a környezetükben lévő csillagokat és bolygókat, az NGC 1850 esetében viszont ennek éppen ellenkezőjét figyelték meg.

Minden bizonnyal két szupermasszív fekete lyuk ütközését követően alakult ki a kisebb, egyben csendes objektum, ami bár sötét mivoltában megegyezik a hagyományos fekete lyukaknál tapasztalt viselkedésmintákkal, náluk jóval szerényebben tündököl az univerzum rejtett szegletében.

Csillagászok szerint egy viszonylag fiatal égitestről van szó, ami alig 100 millió éves, ez pedig arra utalhat, hogy még a létezésének első harmadában tart, és az elkövetkező évmilliók során alakulhat át egy nagyobb fekete lyukká, ami képes lesz felfalni az összes útjába kerülő csillagot. (liner.hu)