Az igazi baj mégis az, hogy nem a szakmai szempontok vezérlik a kormány intézkedéseit, hanem a politikai érdek dönti el, mi a jó nekünk, és mi nem. A következőkben csak néhány intézkedés színét és visszáját mutatjuk be, de a példákat sorolhatnánk még napestig.

Magyarországon három főbb településtípus van: a milliós nagyváros, a 100-150 ezer lakos körüli megyei jogú városok, valamint a néhány ezres kisvárosok és kistelepülések. Budapestet egyértelműen elvesztette az októberi önkormányzati választáson a Fidesz, a megyei jogú városok közül közel a fele került ellenzéki vezetés alá, az ezeknél kisebb településeken többnyire továbbra is a kormánypárt akarata érvényesül.

Ez a felosztás azt is jelzi, milyen a helyhatóságok kapcsolata a kormányzati szervekhez, illetve, miként használja ki a hatalom a járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetet arra, hogy megbüntesse a rebellis településeket. Budapest esetében például folyamatosan azt sulykolja a kormánymédia, hogy az ellenzéki városvezetés hanyagsága miatt nagyobb a fertőzöttek aránya, mint vidéken. Hiába köztudott, hogy a zsúfolt nagyvárosokban minden járvány gyorsabban terjed (lásd London New York, Moszkva stb), mint a gyérebben lakott vidéken, a kormány igyekszik bűnbakot csinálni Karácsony Gergely főpolgármesterből és az ellenzéki kerületi polgármesterekből.

A korlátozó intézkedések vidéki lazításával is azt üzeni a kormány, hogy van egy rosszabbik Magyarország, és egy jobbik, és ez utóbbi lakói megérdemlik, hogy most már beülhessenek egy étterembe, vagy megihassanak egy kávét egy cukrászda teraszán. Budapest persze úgy van büntiben, hogy maga a városvezetés sem kívánja a lazításokat, ugyanis a járványügyi helyzet ezt nem is indokolja. Az más kérdés, hogy ezzel a mesterséges megosztással a vidékiekben azt az érzetet keltik, hogy a kórt a pestiek terjesztik, ezért jobban teszik, ha még akkor se hagyják el a fővárost, ha vidéken ingatlanuk vagy nyaralójuk van, esetleg szeretnék meglátogatni a rokonaikat.

Ezekből a következetlen döntésekből látszik, hogy a járvány elleni védekezést nem érdemes politikai szempontoknak alárendelni.

A helyzet tarthatatlanságát felismerve most a kormányt képviselő Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentette, hogy a budapestiek mégis elmehetnek vidéki ingatlanjaikba. Mindezt azután jelentette ki, hogy vidéken már jól behergelték az embereket, így a fővárosiak háromszor is meggondolják, hogy leugorjanak-e hétvégére a nyaralójukba. Hasonlóan következetlen lépés a külföldi mezőgazdasági idénymunkások beutazásának váratlan engedélyezése. Pedig a lezárt határok eddig a kormány kommunikációjának egyik sarokpontját jelentették. 

Mintha csak most kezdené feltérképezni a kormány, hogy miként működik az irányítására bízott ország. Ha nem mennek például a pestiek a Balatonhoz a főszezon kezdetétől, akkor az ott működő strandok, szállodák, vendéglátóhelyek tönkremennek. Ha nem engedik be az ukrán, román, szerb idénymunkásokat, akkor a magyar mezőgazdasági vállalkozások mennek csődbe. És ki beszél itt már egészségügyi szigorító intézkedésekről? Ezekből a következetlen döntésekből látszik, hogy a járvány elleni védekezést nem érdemes politikai szempontoknak alárendelni.

A kormány álláspontjának sűrű váltakozása a pillanatnyi gazdasági érdekeken felül annak is köszönhető, hogy a Fidesz szinte naponta szondáztatja a közvéleményt, és igyekszik mindig olyan döntéseket hozni, melyek népszerűek. Ha azt tapasztalják, hogy a lakosság döntő többsége a korlátozások fenntartását tartja helyesnek, akkor minden marad a régiben, ha viszont az emberek már unják a home office-t, a szájmaszkot, a vásárlási idősávokat, akkor változtatnak. Olyan ez, mint egy össznépi kívánságműsor, csakhogy a koronavírust nem igazán érdekli, hogy ki mit szeretne. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha jó lóra van szükséged, ne etesd cukorral minden csutakolás után.”

Szegedi Kattintós