h i r d e t é s

Csak egy picivel erősebb a rendőrség reakciója, ha az ellenzékről van szó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak egy picivel erősebb a rendőrség reakciója, ha az ellenzékről van szó

2018. január 26. - 16:42

Lefoglalták a diáktüntetés szervezőjének számítógépét, a Momentum kampányába is beavatkoztak. - írja a b1.blog.hu.

Forrás: b1.blog.hu

Tegnap kétszer akciózott a rendőrség a kormánypárt érdekében. Ahogy az ügyészséget, az ÁSZ-t és a többi állami szervet egyértelműen kéziirányítás alatt tartja a Fidesz, a rendőrségnél is látszik, hogy merről fúj a szél. 

Mindkét eset tegnap este történt: Rékasi Károly és Détár Enikő 16 éves gyereke arról számolt be a Facebookon, hogy a rendőrök megvárták, amíg az édesanyja egyedül lesz otthon, akkor "tört rá" négy rendőr, és elvitték a számítógépét. Rékasi a múlt heti diáktüntetésének egyik szervezője és szónoka volt.

Ma reggel elvitte négy rendőr a számítógépemet! (…) Külön megvárták, hogy egyedül legyen édesanyám, és akkor törtek rá. Felháborító, ami ebben az országban megy. Tenni kell az elnyomó rezsim ellen! Nem fogom hagyni magam.

- írta a diák a Facebookon.

A rendőrség ráadásul nem is adott információt, csak ködösített Rékasi Zsigmond esetében. A sajtónak azt mondták: a nyomozási szakaszra való tekintettel, nem adhatnak tájékoztatást. Abszurd az egészben, hogy Rákasi Zsigmond nem tud róla, hogy ellene nyomoznának, őt nem értesítették.

A másik eset a számtógép elvitele után történt, a Momentum Mozgalom éjjel felfestette az orvosi beavatkozásra várakozók sorait az aszfaltra az emberminisztérium elé.

A Momentum aktivistái az egészségügyben uralkodó embertelen körülményekre hívták fel a figyelmet, egyszerű lemosható festékkel jelezve a várólisták lábnyomait. Az akciót természetesen rendőrök szakították meg – számolt be a 24.hu. A társadalomra "rendkívül veszélyes" akciót végül nem akadályozták meg, de

az igazoltatáshoz 6 rendőrt vezényeltek ki és másfél órát vett igénybe.

A párt közleményében közölte:

Ha az egészségügyi beavatkozásokra váró betegek egymás mögé állnának, a sor hossza 18 km-t tenne ki (Budapest-Érd távolsága), ez összesen 36697 főt jelent (Salgótarján lakossága), akik 4213 napot kénytelenek várni, hogy hozzájussanak a szükséges ellátáshoz.

A Momentum szerint gerincműtétre például 382 napot, azaz több mint egy évet kell várni. Ha pedig az epekővel várakozó betegek sorban állnának, a sor a Parlamenttől az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületéig érne.

b1.blog.hu