h i r d e t é s

Csak a DK irodája előtt újult meg a járda Újpesten

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak a DK irodája előtt újult meg a járda Újpesten

2020. október 28. - 06:27

Nagyon úgy tűnik, hogy politikai akcióról van szó és a Momentum tett egy gesztust a DK-nak

Forrás: index.hu

Mindössze 250 méter hosszú a IV. kerületi Templom utca, de ennek a közterületnek is csak egy nagyon rövid, alig 12 méteres részét aszfaltozta le a momentumos Déri Tibor által vezetett Újpest Önkormányzatának Városgondnoksága.

Ez az aszfaltozás annyiban különleges, hogy a kerületi honatya, a DK színeiben politizáló Varju László képviselői irodájának vonalát követi saroktól sarokig. Előtte és utána nincs nyoma felújításnak.

Két éve Csepel önkormányzata Németh Szilárd,  a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára háza előtt aszfaltozott, bár ott korábban nem volt szilárd burkolat. A politikai alapú aszfaltozás úttörője azonban Zsiga Marcell volt, aki már 2012-ben örülhetett a miskolci önkormányzat nagyvonalúságának, mert az intézkedés nyomán hamar megújulhatott a miskolctapolcai ingatlana előtti tér.

Az önkormányzat az Index kérdésére elmondta, hogy az épület lábazata mentén burkolathiány jött létre ami nem csak esztétikai probléma, de balesetveszélyt, különösen téli időszakban csúszásveszélyt jelenthet, ezért újította fel az (Önkormányzat Városüzemeltetési Főosztályának szakmai előkészítése és javaslata alapján) a Városgondnokság. A 65,8 m2 járdafelület közterület, vállalási ára: 12.100 Ft/m2 volt. (index.hu)