h i r d e t é s

Cabaret

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Cabaret

2020. október 20. - 10:45

 

Helyszíni tudósítás az Orfeumból

Tegnap megnyitott az Új Világ Kabaré! Csak tessék, tessék, folyton
folyvást! Nincs megállás!

Műsor ismertetés, rögtönzött kommentárokkal:

Duett:
Pálinkás József, a többszörösen leszerepelt Orbán-miniszter és akadémiai elnök, megsértődve azon, hogy Orbán egy meggondolatlan mondata miatt kihúzta alóla a kényelmes főigazgatói székét, új pártot alapít és, miközben azonnal mószerolni kezdi az ellenzéket, oda nyilatkozik, hogy szívesen lenne miniszterelnök.
(Áder meg ENSZ-főtitkár.)
Szent-Iványi István, kitűnő külügyi szakember egyébként, megtalálja a helyét e konzervatív formációban. Igaz, ő SZDSZ-alapító volt, de, mint mondja, a konzervatív platform tagja. Felsorol három, nem konzervatív
egykori partnert.
(Arról viszont szemérmesen hallgat, hogy Orbán tanácsadója - volt? - 2010 után.

Nagy monológ, pávatánccal:
Orbán előadja, hogy amíg ő lesz a miniszterelnök, addig Magyarországon nem lesz korrupció!
(Miért? Fölhagytak vele? Már eléggé megszedték magukat?)

Hommage à Lorán Lenke:
A Takarító Néni, Orbán egyetlen talpon maradt járványügyi megmondója a napi három alma mellé további sikerorientált tanácsokkal látja el a publikumot: az egyébként "teljes biztonságban működő" pedagógusok "tartsák karban a krónikus betegségeiket", "a járvány elleni legjobb védekezés, ha nem kapjuk el a vírust".

 

(Még, még, még és még!)

Énekkar:
Az Országos Bírói Tanácsban 13:1 arányban leszavazott, de a 133 bátor fideszes által természetesen főbíróvá avatott, bírói gyakorlattal nem rendelkező, tíz éven át Polt segédjeként működő Varga Zs. András szerint ő „élvezi Magyarország bizalmát”.
(Fő, hogy ő így tudja!)

Kánkán:
Ugron Zsolna, a Lajos Tamással és Kálomistával együtt kiemelten szponzorált (újabban, és többek közt) filmes, a nyílt színen sorozatot rendez a (köz)tévének.
(Nekifutottak még, de hiába: Enyedi Ildikó, Fliegauf Bence, Tóth Barnabás, Nagypál Orsi. Győzött a tehetség!)

Narrátor: az igazmondó Varga Judit.

Az Orfeum kamarazenekarát vezényli: Vashegyi György

Tánckar nem lép föl. Előírás szerint harmincéves párttagsággal lehet bekerülni.
(Az az átkozott reuma!)

A szerkesztőség megjegyzése: tudósítónk tegnap éjjel eltűnt. Lehet, hogy csak kocsikázni ment. Szeret éjjelente elfüggönyzött ablakú autóban, társaságban utazgatni. Ha előkerül, és még a helyünkön leszünk, értesítjük a nagyérdeműt.


 

Kommentek

h i r d e t é s