h i r d e t é s

Bukik Orbán vétója?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bukik Orbán vétója?

2020. december 04. - 17:41

Emlékszünk még Orbán szavaira? A mi álláspontunk betonszilárd, az övék viszont csak politika – nyilatkozta a minap. Ő nem akar kompromisszumot, hátráljon meg a másik huszonöt kormány. Mindezt a már megfeleződött visegrádiak vezéreként mondta, már csak Jarosław Kaczyński Lengyelországát tudta maga mellett. 

A kép illusztráció! - Forrás: AFP/index.hu

Fontos embere, Gulyás Gergely csütörtök délelőtt még mindig azt fejtegette a kormány sajtótájékoztatóján, hogy Magyarország jól megvan az EU újraindítási programja nélkül, az ország finanszírozásához nem kell az Unió pluszpénze, a költségvetési pénz pedig jár nekünk.

Estére azután kiderült, hogy a lengyelek nem így vannak ezzel. Jarosław Gowin lengyel miniszterelnök-helyettes Brüsszelbe utazott, az Európai Bizottság illetékeseivel tárgyalt, majd kijelentette, hogy lát lehetőséget a kompromisszumra.

"Az esetleges vétó és az azzal összefüggő költségvetési provizórium Lengyelország és más tagországok számára hátrányos lenne, szemben egyes, a lengyel közéletben hallható véleményekkel."

(És szemben a magyar kormány véleményével, tehetjük mi hozzá.)

Ezért annyira fontos, hogy kompromisszumot érjenek el, aminek formája egy, az alapokat a jogállamisághoz kötő, már elfogadott rendeletet értelmező nyilatkozat lenne. Ezt a miniszterelnök-helyettes szerint a Bizottságnak kellene kidolgozni és a Tanácsban kellene a tagországoknak elfogadniuk.

"Biztosítékot kell kapnunk, hogy a feltételesség elve kizárólag az uniós alapok átlátható felhasználására vonatkozik", mondta Gowin a Gazeta Wyborcza tudósítása szerint.

Kezdettől fogva az volt az érzésem, hogy az egész vétóötlet Orbántól származik, ő nyerte meg hozzá a lengyeleket – mást már nem sikerült –, de ők nem annyira kemények a dologban. A lengyel miniszterelnök-helyettes brüsszeli bejelentése ezt látszik alátámasztani. A jogállamot ők is lebontják, de Kaczyńskiék kormányzását nem a közpénzek iparszerű eltulajdonítása jellemzi. Számukra az effajta értelmezés kielégítő lehet. A jogállamisági feltételről elfogadott rendeleten ezek szerint nem változtatnak, az értelmező nyilatkozathoz viszont nincs szükség az Európai Parlament jóváhagyására. (A takarékos ötökére a Tanácsban igen.)

 

Kérdés, hogy ugyanúgy belemegy-e ebbe Orbán, ahogy júliusban tudomásul vette, hogy a magyar parlament által jóváhagyatott feltételek nem teljesülnek, mégis elfogadta a költségvetést.

Ha ebbe most így belemegy, akkor idén másodszor kényszerül meghátrálni.

Nyilván azért, mert utolsó szövetségese is magára hagyja. Feltéve, hogy jól olvasom a hírt. (fuhu.hu)