h i r d e t é s

Bukarestben valakik azt hitték, jól meggazdagszanak orvosi maszk és fertőtlenítő eladásából - Tévedtek

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Bukarestben valakik azt hitték, jól meggazdagszanak orvosi maszk és fertőtlenítő eladásából - Tévedtek

2020. március 20. - 12:10

A belügyminisztérium csütörtök este kitett egy kissé indulatosra sikerült közleményt arról, hogy Bukarestben valakik úgy gondolták, hogy a koronavírus idején tök jól meglehet majd gazdagodni orvosi maszkok, kesztyűk és fertőtlenítő folyadék eladásából. 

Ez persze velük már nem fog megtörténni, különben nem lenne az indulatos közlemény sem. Szóval az van, hogy a rend éber őrei razziáztak, és 10 000 pár kesztyűt, 9000 orvosi maszkot és hatszáz liternyi fertőtlenítőt foglaltak le, továbbá 240 védő-szemüveget is. Az elkobzott mennyiséget az egészségügyi intézmények kapják meg.

A spekulánsok ellen bűnügyi eljárás indul. TELJESEN MEGÉRDEMLIK!

- írja a belügyminisztérium sajtósa, vagy social media menedzsere a Facebookon, íme: 

transindex.ro