h i r d e t é s

Budaörsön nyitja első Drive éttermét a BELLOZZO®

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Budaörsön nyitja első Drive éttermét a BELLOZZO®

2023. január 12. - 10:01

Már nem kell a belvárosig autózni, ha eredeti, olasz ízekre vágyunk, hiszen január 10-én megnyílt a BELLOZZO® Drive Budaörsön, az Auchan parkolóban.

Több mint 7 évvel az első, Oktogonon nyílt étterem után a budaörsi Bevásárlóközpont területére is megérkeztek a BELLOZZO® sokak által kedvelt olasz tésztái és pizzái. Az új egység különlegessége, hogy már nemcsak az étterem vendégterében adhatják le az oda látogatók rendelésüket, hanem autóból is, egy külső, diszpécseres terminálnál a drive sávot használva.

Bár a most megnyílt kilencedik Bellozzo az étteremlánc életében egy teljesen új koncepciót jelent, a márka sikerének „receptje” már évekkel ezelőtt elkezdett íródni:

2015-ben jellegzetes kék-fehér dizájnnal és minőségi olasz alapanyagokból készült ételekkel robbant be a piacra, azóta már Budapesten 6 egység nyílt, de az elmúlt években Pécsett és Debrecenben is terjeszkedett a BELLOZZO®. Szinte azonnali siker lett a Fusion Group csapata által megálmodott fast casual étterem, ahol a hangsúlyt az eredeti olasz ízekre, a gyors és barátságos kiszolgálásra és a jó ár-érték arányra helyezték az üzemeltetők. A nyitás óta az abszolút kedvencek mellett számos új íz is került az étlapra. Az étteremlánc a terjeszkedés mellett a vendégek visszajelzései mentén a termékfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektet, ennek egyik jó példája a pár éve bevezetett sajátmárkás BELLOZZO® limonádé.

A budaörsi BELLOZZO® autós koncepciója miatt ugyan újdonság, az étlapon az egyedi olasz ízekre a megszokott minőségben számíthatnak az odalátogatók. Az étterem designját nemzetközi csapat segített kialakítani. A vendégek rendelésüket a hangulatos és tágas belső térben is leadhatják és elfogyaszthatják, de szép időben akár az étteremhez tartozó teraszra is kiülhetnek.

Már régóta terveztük a drive koncepció megvalósítását, és erre nehezen lehetne alkalmasabb helyszínt találni, mint a Budaörs Bevásárlóközpont területe. Bízunk benne, hogy egy nagyobb bevásárlás vagy utazás után hazafele vezetve többen veszik majd igénybe az autós kiszolgálást” – mondta el Sümegi László, a BELLOZZO® éttermeket üzemeltető Fusion Befektetési Zrt. elnöke.

A forgalmas budaörsi Bevásárlóközpont területén, az Auchan parkolója mellett található új étterem nagyrészt a környékbeli településekről, külső budai kerületekből várja vendégeit, de az M1-M7 közös bevezető átmenő forgalmára is számít.