h i r d e t é s

Budai Gyula elismerte, hogy nem tudná legyőzni Fekete-Győr Andrást egy futóversenyen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Budai Gyula elismerte, hogy nem tudná legyőzni Fekete-Győr Andrást egy futóversenyen

2021. január 21. - 06:19

Németh Szilárddal ellentétben Budai Gyula reagált a Momentum elnökének kihívására. Az egész szájkaratének nem sok értelme van, de legalább addig sem sorosoztak a fideszes politikuok.

Budai Gyula - Forrás: MTI

Az egész "ki lát messzebbre" verseny és szájkarate abból indult, hogy a Momentum elnöke véleményezte a miniszterelnök fiának 40 milliós, külföldi tanníttatását. És a kritikával szemben igyekeznek védeni Orbán Viktor fiát, aki két másik magyarral együtt 2019 szeptembere után elvégezte a brit katonai elitiskola, a Sandhurst Royal Military Academy kilenc hónapos kurzusát a Honvédelmi Minisztérium ösztöndíjasaként, ami kadétonként közel 40 millió forintba kerülhet.

Az ellenzéki politikus kihívta egy szigetkörre a fideszes politikust, illetve Németh Szilárdot, a Fidesz alelnökét, miutén azok kellemetlen megjegyzéseket tettek rá, amiért kritizálta Orbán Gáspár közpénzes taníttatását.

"Végtelenül jól szórakozom ugyanis azon, hogy olyan emberek döngetik a mellüket fene nagy férfiasságukban, akik harminc métert nem tudnak egyben lefutni. Tessék velem jönni valamelyik nap egy szigetkörre – de aztán aki lemarad, az egy hónapig önkéntes munkát végez. Áll az alku, Szilárd, Gyula? Csak keményen!" - írta Fekete-Győr.

A kihívott Budai Gyula fideszes képviselő szombaton úgy fogalmazott közösségi oldalán: "Nagy tételben fogadok bárkivel és bármiben, hogy Fegyőr Bandi nem csinálná végig azt a három hetes katonai alapkiképzést, amit jómagam és sok ezer katona végigcsinált!" (Én egészen biztos nem fogadnék a múltra. - a szerk.)

"Te, András!" – kezdi a fideszes politikus.

"A szigetkörnek mi köze van a katonai alapkiképzéshez? Megint nem néztél utána! Én, személy szerint a Lovassport világában érzem magam otthon, mint a Magyar Lovas Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottságának Elnöke. Az én ajánlatom, ha versenyezni, vagy erőt összemérni szeretnél, egy kettes fogathajtó verseny. Tudod, András, amikor szlalomozni kell a selybák között, miközben a lovak mennek ezerrel, hogy te is értsd, hogy miről beszélek. Akkor hajrá!" - írta Budai Gyula, a  Facebook-oldalán.

Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy Budai csúsztat és éppen ezért sántít a "jól megmondtad". A katonai alapkiképzéshez jóval közelebb állhat a futás, mint a kettes fogathajtó verseny. Ezzel tulajdonképpen Fekete-Győr megnyerte a futóversenyt, mert Budai válaszában elismerte, hogy nem tudná lefutni a távot, nemhogy győztesen megkerülni a Margitszigetet. (24.hu)