h i r d e t é s

Búcsú a kórháztól: álló tapssal méltatták Csernavölgyi István korábbi főigazgatót (videó)

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Búcsú a kórháztól: álló tapssal méltatták Csernavölgyi István korábbi főigazgatót (videó)

2020. április 16. - 09:41

Még a múlt hét végén érkezett a hír: Csernavölgyi István kardiológus főorvosnak távoznia kell a Szent György Kórház éléről. - írja a feol.hu.

Forrás: youtube/képernyőfotó

Frissítés:

A változásokról közösségi oldalán Cser-Palkovics András polgármester is szólt: az, hogy a fenntartó állami szerv leváltotta a kórház főigazgatóját, az önkormányzatot is váratlanul érte. A város első embere szorgalmazta, hogy – a közvéleményt megnyugtatandó – tegyék közzé az intézkedést megalapozó, vagy az annak nyomán induló esetleges belső vizsgálat eredményét. Emellett a polgármester gratulált az új főigazgatónak, Bucsi László főorvosnak, s megerősítette: a felajánlott 20 millió forintos támogatás továbbra is él a város részéről.

A Székesfehérvári Ellenzéki Frakció nevében Márton Roland tett közzé nyílt levelet az emberi erőforrások miniszterének, Kásler Miklósnak címezve. Ebben azt kérik: mivel a kórház korábbi főigazgatója az elektronikus adatszolgáltatás egyszeri késésével, míg Kásler a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos súlyos mulasztással indokolta a menesztést, a miniszter oldja fel a bizonytalanságot.

Mindeközben szerdán a kórház udvarán „szimpátiatüntetést” szerveztek Csernavölgyi István mellett, akit egy ugyancsak mai, gyorsan összehívott főorvosi és főnővéri értekezleten Szent György-emlékéremmel tüntettek ki.

Előzmények:

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, az egykori főigazgató az esettel kapcsolatban közleményt juttatott el a Fejér Megyei Hírlaphoz, melyben elmondta: „az adatszolgáltatás tényszerű adatokat közölt, telefonon pontos és naprakész adatokat szolgáltatott az intézmény, az elektronikus adatszolgáltatás egy esetben valóban csúszott, emiatt szüntették meg a munkaviszonyom”.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tájékoztatása szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos súlyos mulasztás miatt váltották le a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját. Utódja Bucsi László, címzetes egyetemi docens lett.

Csernavölgyi István búcsúztatásáról videofelvétel is készült, melyet Önök is megtekinthetnek. Ebben 10 év munkáját köszönték meg.

feol.hu